Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - IFJ. FABINY TIBOR: Keresztolvasatok (Paul Ricoeur-André Lacocque: Bibliai gondolkodás)

a kötet legszebb - tanulmányában egyetért kollégájával, hogy a „megfeszített újraszerzi a 22. zsoltárt". Ricoeur a strukturális értelmezésen túl a teológiai értelem felé is ablakot nyit, s rámutat, hogy a zsoltáros (illetve Krisztus) szenvedése nemcsak Isten előtti, hanem Isten általi szenvedés is. (367. o.) Luther is ugyanezt mondja, amikor azt fejti ki, hogy az Anfechtung (kísértés, megpróbáltatás) magától Istentől jön. A panaszt, mint az imádság feledésbe merült formáját vissza kell helyezni jogaiba a keresztény lelkiségben. A kinyilatkoztatások kinyilatkoztatása című fejezetben Lacocque az Úr Mózes előtti önmeghatározását exegetálja: „Vagyok, aki vagyok" (2Móz 3,14). Rámutat, hogy Isten önmeghatározása teofanikus és performatív (398. o.), „Isten legszemélyesebb misztériumát mutatja meg". (407. o.) S az 'ehje 'aser 'ehje némileg talán szabadon, de tartalmilag precízen így is fordítható: „Veled, Mózes - és Izraellel a történelem során - állok vagy bukom" (409. o.) Lacocque konklúziója is lényeges: „Krisztológiai szempontból valószínűleg egyetlen textus sem múlja úgy fölül világosságban és határozottságban a fölismerés formulájának újraértelmezését, mint János 17,6-8: »Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket e világból nékem adtál.«" (419. o.) Ricoeur Az értelmezéstől a fordításig című választanulmányában a fordításból adódó nehézségekből indul ki, majd az Isten és a lét kérdéséről elmélkedik Ágoston, Pszeudo-Dionüsziosz, illetve a középkoriak alapján. Franz Rosenzweig, a modern zsidó gondolkodó ezt a formulát az „ittlét" formával fordítja: „Ich werde dasein, als der ich dasein werde. So sollst du zu den Söhnen Jisraels sprechen: ICH BIN DA schickt mich zu euch." (469. o.) A utolsó ószövetségi könyv, amelyről a szerzőpár dialógust folytat, az Énekek éneke. Lacocque meglepő, provokatív tézise, hogy a bibliai könyv szerzője egy nő volt. (Lacocque angolul külön tanulmányt szentelt ennek a kérdésnek: Románcé She Wrote: A Hermeneutical Essay on Song of Songs.) Ezt írja: „Erósz felmagasztalása ez; az Énekek egy férfi és egy nő szabad, zabolátlan, sőt bizonyos mértékig titkos szerelméről beszél." (512. o.) Ricoeur A nászmetafora című tanulmányában válaszol: „Énekek éneke... erotikus költemény, melyet talán egy nő alkotott - miért ne? -, vagy mint egy több hangra írt költemény, mely férfi és nő szerelmét magasztalja, egyetlen utalás nélkül a házasság intézményére..." (522. o.) „A lényeg, hogy be kell vallanunk, hogy soha sem tudjuk teljes bizonyossággal, ki, kihez és hol beszél." (524. o.) Egy hermeneutika-történeti eszmefuttatás után megnyitja újra az utat a teológiai olvasat felé: „Az lMóz 2,23 fényében újraolvasott költemény azt sejteti, hogy a teremtményi ártatlanságot a bukás nem szünteti meg: hogy ezen az ártatlanságon nyugszik még a rossz története is, mely viszont az erotikus viszonyt sem kíméli." (571. o.) Ricoeur számára a szerelmi költemény intertextuális „keresztolvasata" vezethet el a teológiai jelentés felismeréséhez. Ha a nászmetaforákkal kapcsolatos ószövetségi és újszövetségi textusokat egymásra vetítjük, akkor a súrlódási pontokból a legmerészebbek pattannak ki. A „Bárány felesége" (Jel 21,9) az egyik legszembeszökőbb ilyen metafora. Ha a jelentések áthatják, keresztezik egymást, akkor a metszéspontokban mindig valami új születik. Éppen ez a keresztezés történik meg a nászban, a szerelmi egyesülésben. S ez végeredményben minden olvasás alapmetaforája is egyben. Ricouer és La-