Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.
Rokon irodalmakból - Fanny de Sivers írásai
halál, miként a gyümölcs, hosszú ideig fejlődik és érlelődik az élet ágán, és otthagyja nyomát, a végigélt élet összehasonlíthatatlanul friss illatát egészen a sírig. A tudósok kutatásai azt mutatják, hogy az emberek nem egészen egyformák. Az immunokémia már kiderítette, hogy az élőlények különbözősége és egyedi, egyedülálló volta egyaránt lényeges, fontos törvény a biológiában. Ha mi, emberek nem vagyunk biológiailag egyformák, ha különbözünk morálisan és szellemileg, miért kellene akkor a halálunknak egyformának, úgyszólván szériaproduktumnak lennie? Ez a következtetés nyugtalaníthatja az embert - ugyanakkor előrevetíti egy fantasztikus, egyéni élmény bekövetkezését is. Ez a következtetés egyúttal meg is nyugtat, megerősít és enged szilárdan reménykednünk abban, hogy Isten segítségével mi is képesek leszünk győzedelmesen áttörni, átküzdeni magunkat a halál sötétségén, akármilyen módon történik is ez, és akármilyen sűrűnek tűnik is a sötétség. Ha ez a sötétség létezik egyáltalán! Segítőtársak a túlsó partról Az egyház azt tanítja, hogy az élők és a holtak összetartoznak. Azok, akik földi életük során eljutottak Istenhez, alkotják a szentek közösségét, az ő tiszteletükre áll a naptárban november elsején a mindenszentek napja. Segítségül hívhatjuk őket bajainkban, s ez azt jelenti, hogy segítségünkre siethetnek. Nem alszanak halálos álmot, hanem tevékenykednek. Az ő szolgálataik és közbenjáró imádságaik befolyásolják a földi események alakulását. Maximilian Kolbe mondta egyszer, hogy halálunk után is folyton tevékenyek maradunk. Pedig ez a lengyel ferences már életében is párját ritkítóan szorgalmas és munkálkodó volt: nyomdákat alapított, cikkeket írt, missziós munkát végzett. Most még többet tesz, bár sajtónk ezt nem tudja követni, a fotósok se tudják lefényképezni. Lisieux-i Szent Teréz, aki arról álmodott, hogy a világ minden sarkában missziós munkát végezzen, jóval halála előtt kijelentette, hogy mennyei életét arra szándékszik felhasználni, hogy „jót tegyen a földön". Élőknek nyújtott segítségét sokan megtapasztalták, akik ezt a rendkívüli szüzet szeretik. Egy francia folyóiratban volt olvasható egy valahol Észak-Afrikában történt eset. Valaki nagy bonyodalomba került a bankszámlájával kapcsolatban. Mindenféle papírokat kértek tőle, amelyeket nem volt könnyű beszerezni. A szerencsétlen számlatulajdonos turkált az iratai között, s kedves szentjét hívta segítségül. Mikor néhány nap múlva bement a bankba, a tisztviselő közölte vele: Tegnap itt járt egy apácaruhás hölgy, s ő bemutatta az összes szükséges iratot, úgyhogy a dolog rendben van. Amint a tisztviselő leírta az apácaruhás hölgyet, az nem lehetett más, mint Teréz. A szentek válaszolnak az imádságainkra, de saját kezdeményezésükre is cselekedhetnek. Egyszer egy párizsi barátnőm néhány napos észak-spanyolországi autókirándulásra hívott meg. Visszatérésünk előtt megálltunk Baszkföldön. Egy reggel, míg én a bő-