Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - VÉGH LÁSZLÓ: Örökségünk és a huszonegyedik század

teni fogja az emberi gondolkodást, viselkedést és a végén teljesen maga alá gyűrheti, elpusztíthatja a civilizációt. Egyes korábbi civilizációk pusztulásában is szerepet ját­szott a rövidlátás, gondoljunk csak a Húsvét-sziget esetére. A világ mai állapotának alakulásáért meghatározó módon a keresztény Európában és Észak-Amerikában tör­téntek tehetők felelőssé. Az itt kialakult nagyhatalmak söpörték el bolygónk többé­kevésbé fenntartható módon élő társadalmait, hoztak létre egy olyan, az egész világra kiterjedő, nagyon pazarló módon működő világgazdasági rendszert, amelynek műkö­dése a mai, összeomláshoz közeli helyzethez vezetett. A korábbi századokban a terjesz­kedést, hódítást gyakran a kereszténység nevében tették. Annak nemes tanításaiból önkéntelenül is az érdekeiknek leginkább megfelelőket ragadták ki, arra hivatkozva vitték végbe azt, ami mostanára az emberiség végpusztulásával fenyeget. A szellemi válság forrásairól Nem tartjuk most feladatunknak, hogy alaposabban elemezzük, miben áll a keresz­ténység és különösen a protestáns egyház felelőssége. Ha a keresztény teológia még időben nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy legyünk óvatosak a piac láthatat­lan kezének magasztalásával és figyelmeztetéseinek foganatja lett volna, talán nem jutottunk volna idáig. De azt is vegyük tekintetbe, hogy a mai válsághoz vezető folya­mat egyúttal számos igen szép eredménnyel, mint a természettudomány és a technika fejlődése, is együtt járt. Mindaz, ami történt, elsők között a kereszténységet sebezte meg, gyengítette le. Most csupán a szellemi válság fő forrásainak egyikét elemezzük, utalva a korábban már ismertetett tényezőkre is. A régi idők gondolkodását elsősorban a bölcsesség tisztelete jellemezte. A bölcs gondolkodás gyümölcseit a társadalmak a fiataloknak is tanították, az évezredek tapasztalatai vallásos tanításokként, parancsokként is megfogalmazód­tak. A vallásos parancsok hitelességét az isteni tekintélyre való hivatkozás alapozta meg. A modern társadalmak megjelenése és fejlődése összefonódott a természettudo­mányos forradalommal. Előtérbe került a mindent kritikusan értékelő gondolkodás, a tekintélyek elvetése. A természettudomány hatalmas sikerei, módszereinek a min­dennapokban való alkalmazásai a bölcsesség háttérbe szorulásához vezettek. A böl­csesség tekintélyének csökkenésével, mivel a vallásos gondolkodás alapja a bölcses­ség, egyben a vallásos gondolkodásba és magába a vallásos hitbe vetett bizalom is meggyengült. Ezt a folyamatot felerősítette, hogy az egyházak gyakran értetlenül fo­gadták a tudományos eredményeket, csupán a hit elleni támadást látva bennük. A ter­mészettudományt jellemző gondolkodási modell, az okosság, bár rövid távon nagyon hatékony, hosszabb távon azonban többnyire alkalmazhatatlan. Bonyolultabb esetek­ben nem lehet megfelelő modelleket készíteni, mert ilyenkor a még kezelhető modellek annyira leegyszerűsítettek, hogy képtelenek megragadni a valóság összetettségét. A bölcsesség, azaz a tapasztalatok összegzésén alapuló analógiás gondolkodás viszont ilyenkor is képes lehet arra, hogy hosszú távra szóló, értelmes döntésre vezessen. Miközben a természettudomány egyre fejlődött, a természettel való kapcsolatunk egyre romlott. A régiek úgy éltek, hogy a természet részének tekintették magukat és a vallásuknak megfelelően tisztelték és óvták a természetet. A mai ember, a természet-

Next

/
Thumbnails
Contents