Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - VÉGH LÁSZLÓ: Örökségünk és a huszonegyedik század
A posztmodern gondolkodás mint a szellemi válság betetőződése Korunk eszmevilágának meghatározó eleme az ún. posztmodern gondolkodás, ami az értékelvű emberi viselkedés visszaszorulásának talán már utolsó állomása. Az utóbbi száz évben, ahogy az emberek egyre többet és messzebb utazhattak és utaznak, számos kultúrával, vallással, gondolkodásmóddal ismerkedhettek meg. Szembesültek azzal, hogy a különböző vallások egyes tételei ellentmondhatnak egymásnak, a kultúrák más és más értékeket részesíthetnek előnyben, ami az egyik gondolkodásmód szerint erény, azt a másik esetleg nem becsüli semmire. Az egyre szorosabb szellemi kölcsönhatások sokasága felvetette a kérdést, vajon melyik kultúra, vallás, gondolkodásmód a helyesebb, az értékesebb, milyen utat kellene választani az egyre inkább egymásra utalt embereknek, népeknek, országoknak. Az egyes kultúrák, vallások, civilizációk összehasonlító elemzése arra az eredményre vezetett, hogy minden vallás, kultúra, civilizáció önmagában véve teljes egészet alkot és mindegyik értékesnek tekinthető, valójában egyiket sem tüntethetjük ki a többiekhez képest. A különböző kultúrák jellegzetességei, értékei, fogalomrendszerei a történelmi fejlődés során alakultak ki. Ebből a felismerésből a posztmodern filozófusok azt a következtetést vonták le, hogy valójában minden fogalom, kifejezés, állítás egyedül a történelmi fejlődés eredménye. Tovább vive a gondolatmenetet, rámutattak arra, hogy nincsenek tökéletesen helytállónak, igaznak mondható, abszolút értékek, minden csak egy adott közegben értelmezhető, alkalmazható. A végsőkig vezetve az eszmefuttatást, kijelentették, hogy a világ, amiről beszélünk, csak egy látszólagos, virtuális világ, amelyet - történetileg kialakult fogalmainkkal - magunk alkottunk meg. Ezért a filozófia feladata csupán a fogalmak - mint történetileg kialakult nyelvi kifejezési formák - elemzése. A posztmodern gondolkodás minden alapvetőnek tekintett értékről kimondja, hogy csak viszonylagos és ezzel sérti, rombolja ezeket az értékeket. A rombolást pedig azzal indokolja, hogy az emberek elsősorban különböző vallási és kulturális ballasztjaik miatt nem férnek meg egymással, gondoljunk most az északír válsággócra, a csaknem azonos nyelvű, ám különböző vallású és kultúrájú délszláv népek feloldhatatlannak látszó ellentéteire, pusztító háborúira. Ezért a posztmodern szerint a hagyományos értékeket, a vallást, a kultúrát el kell vetni, hiteltelenné kell tenni. Meg kell tőlük szabadulni, illetve meg kell tőlük szabadítani másokat is. A posztmodern nemcsak rombol, hanem teremt is, méghozzá olyan világot, amilyet éppen el tudunk képzelni, amilyen úgymond jólesik, tetszik nekünk. A posztmodern gondolkodás arról beszél, hogy fogalmakat, értékeket alkothatunk, ezeket a fogalom- és értékalkotó folyamatokat ismételve pedig elérhetjük azt, hogy az általunk és önmaguk által teremtett dolgokat az emberek megszokják, elfogadják és ezek szerint fognak élni, gondolkodni. Gondoljunk a politikailag korrektnek minősülő szóhasználatra egyik legismertebb példája nálunk a roma -, amelynek segítségével emberi közösségeket sújtó előítéletektől szabadulhatunk meg, legalábbis egyesek ebben reménykednek. A posztmodernség legfontosabb lehetőségeit a média kínálja, amely a televíziót, rádiót, a sajtót, általában a tömegkommunikáció eszközeit foglalja magában. Kialakultak és rohamosan fejlődnek az emberek áthangolásának, átgyúrásának módszerei. A reklámozás mai eszközei a posztmodern kor jellegzetes termékei. Természetesen nemcsak
