Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - VÉGH LÁSZLÓ: Örökségünk és a huszonegyedik század
tanítás vagy a szakképzettség szerinti munka. A szociológiai vizsgálatok szerint 12 az anyagiak csak addig kellenek a boldogsághoz, amíg a legalapvetőbb élettani szükségleteinket kielégítjük. Ha már van mit enni, inni, mit felvenni, hol lakni, onnan kezdve az emberi boldogság főként a szellemi értékektől függ, leginkább az emberi kapcsolatoktól. Az emberi kapcsolatok mellett még sokat számít a természethez, a zenéhez, az olvasáshoz, általában a kultúrához való viszony. 13 Ezért a szegény ember is lehet boldog és a gazdag ember is boldogtalan. A fogyasztói életvitel, amely három jelszó köré rendezhető, miszerint tedd-vedd-edd 14 , végső soron mélyen embertelen, felelőtlen és pusztulásba visz. A fogyasztói társadalom a tömegtermelésre, a szükségletek uniformizált kielégítésére épül, és ezért az emberi munka is egyre gépiesebbé válik. Ezért az embereknek csak egy kis része végez olyan munkát, amelyet ténylegesen élvezni tud, a nagy többség csak robotol. A gépies, örömtelen munkában megfáradt emberek képtelenek arra, hogy a szabadidejüket, már haván, olyan tevékenységgel töltsék ki, amely megfelelő lehetne számukra. Nem tudják élvezni a javaikat, hiába van nagyon sok mindenük. Ezért a fogyasztói társadalom polgárainak nagy többsége boldogtalan. Tömegessé válnak az olyan betegségek, mint a depresszió, az anorexia, a bulémia és mások, amelyek erősen köthetők az egyén szellemi válságához. Továbbá egyre többen betegednek meg attól, hogy túlságosan tápláló ételekből túl sokat fogyasztanak. A természetes környezet lerontása, a számos természetidegen, szennyező anyag jó néhány olyan, immunrendszerünk túlterhelésén alapuló betegséggel sújt bennünket, mint az allergia, az asztma és számos rákbetegség. Jóérzésünket az is rontja, hogy tudhatjuk, a fogyasztói társadalom gazdagsága nemcsak a jövő felélésén, hanem számos ma élő ember nyomorúságán is épül. A csak a jelenben való gondolkodás társadalmat, természetet pusztító jellegére talán a legszemléletesebb példázat a közlegelők pusztulásának története. 15 A közlegelők pusztulása Tegyük fel, hogy a községnek van egy legelője, amely száz tehenet képes eltartani, és a községben élő száz gazda mindegyike egy-egy tehenet hajt ki a legelőre. Ha ezen a legelőn száz vagy kevesebb tehén legel, akkor a legelő ép marad. Az egyik gazda azonban, hogy nagyobb haszonhoz juthasson, még egy tehenet csap ki a legelőre. Jól jár, mert ugyan így egy tehénre kevesebb táplálék jut, de ez a szám annyira kicsi - amit eddig százfelé osztottak szét, azt most százegyfelé kell osztani -, hogy szinte észre sem vehető. Ezért az ő haszna nem az egy tehén, hanem két tehén eladásából származik. Ezt a lehetőséget, az első gazda példáját követve, mások is kihasználják és nagyobb haszonra tesznek szert. A két tehenet kihajtó gazdák számának növekedésével azonban a többiek már érezhetően rosszabbul járnak, mert a tehenüknek egyre kevesebb táplálék jut, kevesebb tejet fejnek, a jószágok soványabbak lesznek. Ezért, hogy elkerüljék a nagyobb veszteséget, ők is újabb teheneket hajtanak ki a legelőre. A legelő füve azonban nem bírja az egyre erősebb legeltetést, és a gyep eltűnik. A tehenek után kapott jövedelmet valamennyi gazda elveszti, mindnyájan tönkremennek. Ez a példa jól mutatja, miért kell gátat szabni a csak a pillanatnyi érdeket néző piac növekedésének. Ez esetben a közlegelőt a faluközösség határozata óvhatja meg, amelyik kimondja, hogy
