Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - VÉGH LÁSZLÓ: Örökségünk és a huszonegyedik század

sággal, arca verejtékével kelljen keresnie a kenyerét. A protestáns munkájával, a tudomány művelésével is Isten dicsőségét szolgálja. A természettudomány és a technika lehetőségei elkápráztatták az európai és amerikai embert, protestánst és katolikust egyaránt. Önbizalma hatalmas mértékben megnőtt, úgy vélte, mindent jobban tud másoknál. Lenézte, pusztította más földrészek régi nagy kultúráit, s megkísérelte legyőzni a természet - általa vaknak nevezett - erőit. A demokráciák által felszabadított energiák természetszerűen elsősorban a gazdaság, a piac működését élénkítették. Az ember legkönnyebben az érzékei által megragadható dolgok, az anyagiak felé fordulhatott. Azok a társadalmak, amelyek technikai szempontból gyorsan fejlődtek, mindjobban az anyagi javak bűvöletébe kerültek. Az ember sikerei, az általa teremtett egyre magasabb szintű rend megrendítette a vallásos világkép alapvető támaszait. A vallásosság gyengülése nem pusztán a természettudományok sikereivel, az ezekre hivatkozó materializmussal magyarázható, hanem az ember környezetének változásaival is összefügg. Míg a korábbi idők embere a természet szép, harmonikus rendjével szembesült, addig a városiasodás előrehaladtával csupán mesterséges, ill. kaotikus környezettel érintkezik az ember. Például nagyon sok városi ember egész életében sem látta a lenyűgöző szépségű nyári égboltot.

7 Mivel a vallásosság alapvető forrása a világ egészének rendjével való találkozás, ennek hiányában a vallásosság is nehezebben fogalmazódik meg. Európában és Amerikában a keresztény vallás egyre inkább veszített és veszít befolyásából, bár fogalmai meghatározták, ma is meghatározzák a gondolkodást. A demokráciák történetét az állandó vetélkedés, a darwini verseny jellemzi. A sikertelenebbek lemaradnak, ami azt eredményezi, hogy komoly belső feszültségek ébrednek. A feszültségek kezelésére a hagyományos társadalmakban kipróbált módszerek vannak, használatuk jellemzi a lassabban, szerves fejlődés útján kialakult demokratikus társadalmak, mint Svájc életét is. Ujkeletűbb demokráciákban azonban a villongások gyakoribbak, az összezördülések jóval hevesebbek lehetnek, mint a hagyományos társadalmakban. Mivel a demokráciákban élők hamar rájöttek arra, hogy a felgyülemlett agressziót érdemesebb kifelé fordítani, és persze így külső forrásokhoz is lehet jutni, egyes demokratikusabb berendezkedésű országok hódításai a világpolitikát meghatározó tényezőkké váltak. A diadalmas demokráciák gyorsan legyengítették és elsöpörték a hagyományos társadalmakat, gyarmatosították, majd a 20. század második felében egy olyan világgazdasági rendszerbe tagolták be őket, amelyben csak a hatalmi helyzetben lévőknek van esélyük a sikerre. A világ helyzete a 21. század elején Mára a történelem eléggé világosan mutatja, hogy a demokratikus hatalmak a jelen gondjait úgy kezelik, hogy nem törődnek a jövővel, az utánunk következő nemzedékekkel. Ha ez a kérdés felvetődik, általában az a válasz, hogy elődeink sem gondoltak ránk, mégis milyen jól megvagyunk, és az a világ rendje, hogy minden nemzedéknek megvannak a maga feladatai. A mai megoldások azonban jóval súlyosabb későbbi gondok forrásaivá válnak. Például az öntözéses gazdálkodás mai mértéke miatt a talajvíz