Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.
OROSZ GABOR VIKTOR: Christus medicus (áhítat)
Jézus azt állította önmagáról, hogy Isten Fia. Inkább hagyta volna magát megkövezni, mintsem, hogy tagadja ezt. S most Jézus gúnyolói bizonyítékot várnak. Ha megszabadítja önmagát is, akkor elhiszik: valóban Isten Fia. De vakok ők. Nem látják, és nem ismerik fel, hogy éppen a kereszt az, ami Jézus istenségét ábrázolja. A világ bűnéért hal meg, hogy meggyógyítsa azt a világot, mely idegen testét kivetni készül önmagából. Hitvallásként hangzanak Ignatius sorai az Efezusiakhoz írott leveléből: „Egy orvos van testi és lelki, aki született és születetlen, a testben lévő Isten, a halálban igazi élet, aki Máriától és Istentől való, először szenvedő, majd szenvedéstől mentes, a mi Urunk Jézus Krisztus." 5 Ugyancsak nála találkozunk azzal, hogy a kenyér a halhatatlanság orvossága, „... ellenszer a halál ellen, hogy ne haljunk meg, hanem mindörökké éljünk Jézus Krisztusban". 6 Jézus az, aki egy személyben orvos és orvosság, „medicus" és „Pharmakon", aki az emberiségért adta önmagát a kereszten és a kenyérben önmagát adja nekünk, hogy életünk legyen. Mégsem szűnik a gúnyolódó tömeg zaja, nem is mellékes dolgokat vetnek Jézus szemére, hanem egyenesen ezt a megrázó kijelentést teszik: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni." Miért nem tudja mindezt megtenni? Neki nincs szüksége segítségre, hiszen ő Isten Fia. Ezért képes lemondani a dicsőségről és a hatalomról, a szépségről és az erősségről. Az apokrif apostoltörténetekben a következő imádságot találjuk: „Te, aki egyedül vagy védelmezője és orvosa ezen szolgáknak, te, aki ingyen gyógyítasz, te, aki egyedül vagy könyörületes és az embereket szereted, te, aki egyedül vagy üdvözítő és igaz." 7 Ebben az imádságban feltűnő számunkra az „egyedül" polemikus használata, mely egyértelműen az Aszklépiosz-kultusszal szembeni elhatárolódásra utal. Aszklépiosz a görög hitregében a gyógyítás istene. Halálra vált embereket állított talpra, sőt még halottakat is feltámasztott. Szent helyein kígyókat tenyésztettek és azokkal gyógyítottak is. Az Aszklépiosz-bot, mely köré kígyó tekeredik, nem csupán a gyógyszertárak emblémája, hanem az orvosi hivatás jelképe is 8 . Arról is tudunk, hogy templomaiban gyakorlat volt az „incubatio". Ekkor a betegek a templomban töltötték az éjszakát, hogy az isten álmukban közölhesse velük a gyógyító erejű orvosságot. Rómában Kr. e. 291-ben honosuk meg tisztelete, „akkor történt ugyanis, hogy egy pusztító dögvész idején a Sibylla-könyvek tanácsára kígyó alakjában Epidauroszból elhozták és a Tiberis szigetén templomot emeltek neki". 9 Kultusza Pannóniában is meghonosodott, erről tanúskodnak a hazánkban talált nagy számú fogadalmi feliratok és szoborművek is. És számunkra még egy fontos epizód: Zeusz attól tartva, hogy Aszklépiosz tevékenysége által megszűnik a földön a halandóság, és a halálfélelemmel együtt elvész az istenfélelem is, villámaival megölte Aszklépioszt. 10 Ennek kapcsán mondja Lactantius: „egy embert agyoncsaphat a villám, de nem egy istent". 11 Ebből és sok más hasonló hivatkozásból kitűnik 12 , hogy az Aszklépiosz-kultusz és a Krisztus-hit között kialakult feszültség centrumában nem az a kérdés állt, hogy melyikük a nagyobb orvos, hanem ez: melyikük isten? A pusztában vándorló nép akkor gyógyult meg a „halálos sebből", ha föltekintett a Mózes által készített és póznára tűzött rézkígyóra. Másként: akkor maradok-e életben, ha az érckígyóra szegezem tekintetem, vagy ha az Aszklépiosz-botra?
