Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Figyelő - NÉMETH ZOLTÁN: „Mi haszna is, mi haszna?" (Heinz Zahrnt: Mire jó a kereszténység?)

zsigerileg kicserélt, „életre ítélt" Boldi papa-Zsóka mama látogatására. A Múlt elmo­sódott, az öregek már nem emlékeznek a történtekre, viszont a két fiatalt - Lidit és Illést - azonnal szívükbe fogadják. Frici-Mici „bűnhődése" most válik teljessé. Egész életformájuk kudarcával kell szembenézniök. Egy rikkancs újságot hoz: „Az állam elhalása!... Rendkívüli ki­adás!..." Ok egymásnak esnek: a vagyon immáron végleg kicsúszott a kezük közül! Oda a jólét, a málvölgyi villa! - elúszik alóluk jól megtervezett életük (megszűnik a hivatal; Boldi papa milliói pedig „állami zár alatt"; a zárlatot feloldani „államelhalás után"? - reménytelen!). Ok a viszály szellemében éltek; hétköznapi érdekeik foglyai voltak, testük-lelkük az enyészeté. Boldi-Zsóka, Illés-Lidi kapcsolata viszont az egymást segítő-áldó szeretetre épül, így ők glóriával lépik át a mélység csapdáit. Boldi papa „hagyatéka" a fiatalok fejére adott áldás: „Ha így összefogódzva maradtok, viharokat téptek ki tövestől, mert szere­titek egymást, ahogy a szeretni-mulasztók elmulasztják". Ok négyen hisznek a szere­tet erejében, szívük tiszta „az érdekek mocskától" - ezért valóban diadalt vesznek a halálon!... Hát mégis működik „az isteni igazságszolgáltatás" a modern drámában is? Az abszurd eszközeivel megjelenített világból is van kiút? Az „életre ítélt" öregek prolongált szenvedése árán az unokák nemzedéke „élet-elixírhez" jut: a megtartó sze­retet fontosságának felismeréséhez. G. Komoróczy Emőke „Mi haszna is, mi haszna?" Heinz Zahrnt: Mire jó a kereszténység? (Luther Kiadó, Budapest, 2002.) Alapmű, szokták mondani. Ha olvastuk, egyetértően bólogatunk. Ha nem, fogadalmat teszünk magunkban a szóban forgó mű mielőbbi elolvasására. Úgy gondolom, Zahrnt könyve méltán érdemli az említett jelzőt. Több szempontból is. Alapmű azért, mert közérthető nyelven, szemléletesen teologizál. Lehozza a teológiát az égből a földre, nemcsak nyelvezetében, de tartalmában is. A teológia részesévé teszi az olvasót, még­hozzá nagy tapintattal, finoman, szinte észrevétlenül. A dogmatika gyakran elvont­nak, száraznak, élettelennek bélyegzett tételei Istenről, Jézusról, a Bibliáról, egy izgal­mas regény cselekményévé válnak a szerző kezében. Zahrnt számára - és az olvasó szá­mára is, ha kész azonosulni - úgy hullámzik, lüktet, mozog és él Isten nemzedékeket és évszázadokat átfogó ügye, története az emberrel, mint egy soha véget nem érő csa­ládregény. Ami Isten ügyét az emberrel az ember számára ilyen elevenné, regényessé teszi, az Zahrntot idézve talán így fogalmazható meg: Isten nem változik, de változik a róla alkotott kép. Alapmű az előttünk fekvő könyv azért is, mert bár számtalan hivatkozással él és komoly gondolkodók egész sorát vonultatja fel, a személyeket és témába vágó gondo­lataikat nem tekinti mindenki által ismertnek. Nemcsak idéz - például a keresztyénség nagy bírálóitól vagy az ateista teológusoktól -, hanem megmutatja nekünk az adott

Next

/
Thumbnails
Contents