Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.
Figyelő - NAGY GÁBOR TAMÁS: Szűkösségeink és távlataink (Ballá Bálint: Szűkösség)
másnak tagjai vagyunk". (Ef 4,25) 12 Ezzel a felismeréssel érhető el, hogy a társadalom megnemesedjen, hogy az egyének egyre több felelősséget és szolgálatot vállaljanak. Ez a korántsem könnyű feladat a „hatalom és a felelősség igazságos gyakorlásának és az odaadó szolgálatvállalásnak egybeötvözését kívánja" 13 . Az elkerülhetetlen szűkösség belátásán nyugodhat az az egyetemes szolidaritás, amelyre az új világ épülhet. Egyik példája a Szentlélek társadalomban betöltött szerepe. Az átlagember, de még a hívők is, keveset tudnak a Szentlélekről, talán annyit, hogy „Jézus fogantatása a Szentlélek műve, keresztelése a Szentlélek jegyében történik, s egyházát az Isten Szentlelke alapozza meg" 14 . De mit kezd ezzel a tudással egy, a mai kort magyarázni akaró szociológus? A társadalomtudományban talán „nem merülnek föl a Szentlélek működéséhez hasonlítható tézisek", amelyeket racionális érveléssel és tényanyaggal lehet bizonyítani - érvel a szerző. A példa mélyén két egyetemes emberi kérdés bontakozik ki. Hogyan válnak az eszmék emberi-társadalmi mozgatóerőkké? Miképpen hoznak létre, mozgatnak és tartanak össze eszmék közösségeket? 15 Társadalomtudományi áttekintéssel bizonyítja, hogy a gondolkodókat mindig is foglalkoztatta az eszmeképződés folyamata, amely azonban többnyire homályban maradt. Nem kisebb homályban, mint a Szentlélek misztériuma. Valójában tehát ezzel a megközelítéssel hidat lehet létesíteni a kereszténység és a társadalomtudomány között. A gyönge és esendő ember közösségeket hoz létre gyengeségének ellensúlyozására. E közösségek válnak a társadalomszerveződés alapjává, a közös leszármazás, a nemzeti keretek formájában. Ebbe a világba lép be a békítő és egyesítő keresztény evangélium Istene, aki Jézusban megtestesülve hirdeti mindenkinek a bűntől való megváltás igéjét, így jön létre a korlátokat nem ismerő egyetemes, emberi közösség, amely „nem ismer »diszkriminációt« származás, foglalkozás, vagyon és társadalmi státus szerint..., egyaránt szól ifjúhoz és öreghez, férfihoz és nőhöz". 16 A modefn euro-amerikai társadalomszervezési korszak világnézete ezzel ellentétes: az ember nem bűnökkel terhelt fogyatékos teremtmény, hanem önmagát megvalósítani képes autonóm személyiség, akinek szűkösségállapota megszüntethető. Kétféle társadalomszervező ideológiát dolgoz ki, a nemzeti-faji együvé tartozást és az anyagi helyzet hasonlóságaiból fakadó osztályközösséget. Végcélja egy materiális alapokon álló világközösség, „de az út ehhez a boldogságállapothoz, az eleve kiválasztott jók és az eleve elkárhozott gonoszak közti szakadatlan, ádáz harc útja. E fejlődésvonulatot nem az a szeretet hatja át és vezérli, amellyel Isten Szentlelke minden embert megkülönböztetés nélkül magához ölel, mert gyarlóságunkban mindnyájan egyek vagyunk, hanem a modern tudomány és technika vívmányai vezérlik. Korunk mindent tudni akaró Faustjának ... az emberiség szüntelenül növekvő anyagi jólétét és végül is minden anyagi szűkösség végleges megszüntetését akarják garantálni." 17 A két történelmi fejlődéskoncepció párhuzamba állítása megvilágítja, hogy amíg társadalmi konfliktusok a „fejlődés" mozgatórugói, sem az egyének, sem a közösségek nem érhetik el a vágyott teljességet. Ennek alapja egy „az eddig uralkodottól gyökeresen eltérő - keresztény ihletésű ember- és társadalomkép" lehet, amely a tudományostechnikai civilizáció erejét az új etika szolgálatába állítja. Ebben kell ellensúlyozni a
