Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Figyelő - DÉR KATALIN: Két könyv Jézus példázatairól (Mártonffy Marcell: Az újszövetségi példázatok irodalma. Poétika és teológia. Kozma Zsolt: Jézus Krisztus példázatai)

oda (mind) arra, amit (csak) hallotok" verziót javasoljuk, amely a szó szerinti olvasat elsődlegességének elvét mondja ki (vö. Lk 10,26: „Mi van megírva? Hogyan olvasod?"). Logikusan következik erre a 24-25. versekben az így olvasottakhoz való helyes viszonyulás, a merron-téma. A megértés metronja, adekvát zsinórmértéke, szabálya, koordinátarendszere, közege a belül-lét, a megnyílás, a példázattal ingyenes kegyelemként felkínált új életlehetőség megfelelő, azaz szintén ingyenes ti. előzetes elfogadása, belépés közegébe. Ezt a metront alkalmazva van esély most már a példázat mint textus megértésére. Sőt aki így tesz, többet is talál, mint amit keresett („ráadást is adnak"): ezen ígéret pontosan megfelel példabeszéd és magyarázat itteni viszonyának (utóbbi többet ad, mint amire a kérdezők a szöveg alapján számíthattak), és maximálisan megfelel a mindenkori Biblia-olvasói tapasztalatnak. Végül a 26-32. két további példázat az elsőrendű megértendőről, az Ország növekedésének automaté jellegéről. Az Ige magja önmaga eszközli tartalmának megértését is, és önnön megvalósulását is; megértés és megvalósulás/megcselekvés reálisan nem választható el, egyik a másikat mozgatva és attól mozgattatva egyfajta önmozgással mozog. A folyamat sematizálva így alakul: Belépés a tágabb közegbe (mystérion) > szoros olvasás > belépés a szöveg felkínálta szűkebb közegbe (metrón) > megértés (válasz az eredeti kérdésére + „ráadás"). így - visszatérve a szerző fejtegetéséhez - a példázat csakugyan maga bizonyul önnön „tárgyának", az elvetett magnak; önmagát teszi a megértés tárgyává, önmagát jelenti, nem valami rajta kívüli, értékesebb „mást". „Jel" és „jelentett" - azonos. így (is) értjük a szerzővel, hogy a parabola költészet, amelyet befogadva annak világegészére, ha tetszik, a szavaira, nem „mögöttes" mondanivalójára koncentrálunk. A fenti kitérőt az a kérdés és igény motiválta, vajon lehetne-e, és miként lehetne Mártonffy Marcell eredményeit az igehirdetésben szóhoz juttatni, annál inkább, mivel a tét nem pusztán egy szöveg vagy műfaj jobb megértése, hanem általában a befogadói magatartás nagyon is időszerű átalakulása. Nos, Kozma Zsolt Jézus Krisztus példázatai című művének nagy érdeme, hogy a Mártonffy írásában hiányolt gyakorlati szempontra teszi a hangsúlyt, célja bevallottan az igehirdetés közvetlen szolgálata (8). A két kötet együttes olvasása mégsem csak örömet okoz, a biblikus hermeneutika elméletének és az igehirdetés gyakorlatának távolságáról is tanúskodik. Az előbbi eredményei nehezen, gyanúnk szerint igen kevés lelkipásztor számára alkalmazhatók a hitelesen szóló igehirdetésben, miközben ennek híján az igehirdetői gyakorlat kevéssé tud egyidejűleg szolgálni két eredendően összetartozó célt, a hit erősítését és a vallásos önhittség kritikáját, holott e kettős törekvést a magunk részéről Mártonffy könyvében a tárgyilagos hang és az olykor nem könnyen követhető tudományos diskurzus mögött is tisztán kivehető, mély személyes indítéknak érezzük. Kozma Zsolt munkájának első része elméleti bevezetés (9-135), a második pedig valamennyi, szám szerint 37 parabola egzegézise (136-529). Jelentős érdeme, hogy közérthető, világos leíró összegzést ad a téma megközelítéséhez szükséges alapvető tudnivalókról, a műfaj jellegzetességeiről és ószövetségi előzményeiről (9 kk.), a fontosabb stilisztikai fogalmakról és itteni alkalmazásukról (szókép, metafora, hasonlat, szimbólum: 16 kk.), a példázatok formális csoportjairól (parabola, hiperbola, embola, allegória: 23 kk.). A jelenlegi szövegösszefüggés törvényszerűségei mellett (40 kk.)