Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - PÓSFAY GYÖRGY: Genfi arcképek

szállodám büféjében egy-egy szendvicset, üljünk le és beszélgessünk. Ezt nagyszerű gondolatnak találta és ekként cselekedtünk. Először arról beszéltünk, hogy mit várunk ettől a konferenciától, majd mindegyikünk beszámolt arról a munkáról, amelyet mostanában végzett. Idáig érve, megkérdeztem Káldytól, hogy van Ordass püspök úr. Erre azt válaszolta: „Amit róla tudok, az az, hogy jól van." Megérezhette, hogy felelete nem elégít ki engem és a felvetett témához még hozzáfűzött valamit. Elmondta, hogy hasznosnak látja, hogy mi ketten, távol szülőhazánktól, most egy egészen más környezetben találkozhatunk. Ugyanis értesült arról, hogy a nyugati magyar evangélikus lelkészek másképpen ismerik és ítélik meg az „Ordass-ügyet", mint a Magyarországon élők. Ez azzal magyarázható, hogy azok, akik az előbbi csoporthoz tartozókat tájékoztatják, nem képesek a valóságos helyzet áttekintésére, és így nem szólhatnak arról, ahogyan a helyzetet a felelős pozíciókban állók és azok barátai látják. Ezért azt javasolta, hogy még a konferencia során szakítsunk magunknak időt arra, hogy tájékoztathasson engem az Ordass-probléma igaz képe felől. Azt is megemlítette, hogy ehhez körülbelül három órára lenne szüksége. Amikor ezt a javaslatot meghallottam, természetesen megköszöntem beszélgetőtársamnak, de azt mondtam neki, hogy most több okból is ne hajtsuk végre ezt a tervet. Először is, félek, hogy távol a szülőhazától és kevés idővel rendelkezve, aligha lenne lehetőségünk arra, hogy egymást eddig elfoglalt álláspontunk helyessége vagy tévedései felől meg tudnánk győzni. Azt is megemlítettem, hogy minket nem ilyen, a hivatalos témától eltérő megbeszélés miatt hívtak meg Japánba, és ezért a sűrű program nem is engedné meg, hogy jó lelkiismerettel ilyen hosszú ideig kikapcsolódjak a konferencia munkájából. Arról is szóltam, hogy mivel nem valószínű, hogy a jövőben gyakran fogjuk egymást látni - hiszen más kontinenseken szolgálunk -, fennáll az a veszély, hogy ha az Ordass-probléma megbeszélését itt nem tudjuk befejezni, egy ilyen helyzet csak mélyebbé teszi az eltérő nézetek közti szakadékot. Kár lenne a rendelkezésünkre álló időt egy ilyen nehéz és ennyire vitatott kérdés tisztázására felhasználni. Ezért javaslom, hogy szabad időnkben beszéljünk inkább a konferencián megtárgyalandó témákról. „Jó" - mondta Káldy Zoltán és ezzel javaslata - egyelőre - lekerült a megbeszélendő dolgok listájáról. A Tokióban tartott konferencia során és az Egyházi Együttműködési Bizottság azt követő ülése alkalmával még többször találkoztunk, de az Ordass-ügyről többet nem beszélgettünk. Ez engem megnyugtatott, mert attól féltem, hogy a beszélgetés során - Káldy Zoltán érdeklődő kérdéseire - akaratlanul is kimondanék egy vagy több baráti nevet, ami - esetleg - azzal a következménnyel járt volna, hogy Káldy hazatérése után e nevek viselői kellemetlenségeknek lettek volna kitéve. Egyébként a fent említett ülésen választottak meg a latin-amerikai ügyek genfi előadójának, amint arról az előző fejezetben részletesebben írtam. Ez viszont érvénytelenítette Káldy Zoltánnak tett harmadik megjegyzésemet - „nem valószínű, hogy a jövőben gyakran fogjuk egymást látni" -, mert ettől kezdve több mint 14 éven át évente két vagy több alkalommal találkoztunk gyűléseken és egyéb alkalmakon. Többször előfordult, hogy Káldy Zoltán konkrét segítséget kért tőlem, főleg, amikor angolul akart rögtönzött kis beszédet tartani, vagy spontán módon hozzászólni. Ilyenkor ne3.1