Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - PÓSFAY GYÖRGY: Genfi arcképek

együtt igyekeztem meggyőzni, hogy föltétlenül pihenjen délután, mert ebben a trópusi városban - amely nem fekszik olyan magasan, mint Caracas - délután rekkenő a hőség. Legszívesebben én is lepihentem volna, de az egyik beteg hívemet kellett meglátogatnom. Amikor visszatértem tőle és áthaladtam a főtéren, kit látnak ott szemeim? Egy fekete öltönyös urat, aki éppen a régi katedrális külső építési stílusát tanulmányozta. Lilje püspök volt, aki - kalap nélkül, spanyol tudás nélkül, tűző napsütésben - nem pihenni, hanem sétálni ment és - amint azt később bevallotta - azért nem követte tanácsunkat, mert a város látnivalóit szerette volna megismerni. Caracasban június 18-án, éppen 36. születésnapomon, a magyar lelkészlakás vendége volt a püspök. Itt találkozott a magyar presbitérium tagjaival és több egyházi munkással. Valakitől megtudta születésnapomat, én pedig elmondtam neki, hogy gyülekezetemhez sok magyar református testvér is tartozik. Mindkét adalékot megjegyezte, és amikor otthonomban felköszöntött, beszédét Kálvin Jánosnak egy latin nyelvű mondatával kezdte, ami egyes híveimre mély benyomást tett. Ugyanebben az évben volt Minneapolisban az LVSZ harmadik világgyűlése. Ott is gyakran voltam együtt Lilje püspökkel, később pedig más országokban is találkoztunk, hiszen őt az ötvenes években sokszor meghívták igehirdetési és egyéb ünnepi szolgálatokra, így Venezuelán kívüli utazásaim során - Észak-Amerikában és Európában - nemegyszer találkozhattam vele. Igen megszomorodtam, amikor értesültem egészsége megromlásáról, majd 1977 januárjában bekövetkezett haláláról. Ekkor már a Világszövetség genfi központjában dolgoztam, éppen az első Afrikában tartandó nagygyűlés előkészítésével voltunk elfoglalva. A gyászhír vételekor mindannyian arra gondoltunk: ha Lilje Hanns ezt az évet jó egészségben megélte volna, ugyanolyan lelkesedéssel jelent volna meg a sorra kerülő Dar es Salaam-i találkozón, mint a korábbi nagygyűléseken. III. A harmadik elnökkel, Franklin Clark Fry amerikai egyházi vezetővel ugyancsak 1947ben, az LVSZ alakuló közgyűlésén találkoztam első ízben; de korábban is hallottam róla Ordass Lajos püspöktől, aki 1947 januárjában ismerkedett meg vele Amerikában. Amszterdamban és Evanstonban - az Egyházak Világtanácsa első és második nagygyűlésén - aztán ismét találkoztunk. 1957 januárjának végén Caracasból Bécsbe utaztam, hogy hat héten át lelkipásztori és egyéb munkát végezzek az Ausztriába érkező magyar menekültek között. 31-én megszakítottam az utamat Genfben, ahol sok keresztyén segélyszervezet központja működött. Vájta Vilmos barátom, az LVSZ Teológiai Osztályának az igazgatója volt a vendéglátóm. Elkísért a segélyszervezetekhez és bemutatott képviselőiknek. Ottlétem első napján azt javasolta: menjünk el este 6-kor a St. Légér kápolnában tartandó angol istentiszteletre. Franklin Clark Fry prédikál, a legnagyobb amerikai evangélikus egyház elnöke, aki aznap délután érkezik New Yorkból. Szívesen vele tartottam, hiszen Fry püspök részben saját egyházi vezetőm volt: Észak-Amerikában olyan magyar evan-