Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Figyelő - G. KOMORÓCZY EMŐKE: Négy változat a hatalomra (Kálmán Mária: A félisten)

szeti csapások sújtották a birodalmat, az emberek rémülten suttogták: magára vonta az istenek haragját. Pedig csak a szív törvénye helyett a hatalmi érdekeket követte. Ez okozta vesztét. A záró novella Róma haldoklásának időszakában játszódik, a 2. és a 3. század fordulóján, amikorra már a fő hatalom is adásvétel tárgya lett. A praetorianusok jól szervezett gárdája volt élet-halál ura, ők buktatták (és végezték ki) sorra a császárokat, s emelték trónra azt, aki legjobban megfizette őket („Eladó a bíbor!"). Végül már olyan uralkodót emeltek maguk fölé - vagy inkább: mellé! - aki minden kiváltságot eltörölt, egyenlő jogokat biztosított a Rómához tartozó minden nemzetnek, egyednek. Csakhogy ez a legalacsonyabb szinten való nivellálódáshoz vezetett: fellazult a régi erkölcsiéletformabeli normarendszer, az „egyenlőség" merő formalitássá változott (hiszen különböző rendű-rangú-kultúrájú emberek vegyültek egymással). Az utolsó császár aztán papíron kezdte árusítani a szabadságot, amit jó pénzért megválthattak a rabszolgák is. Végül Cisius, a marcona, sokat megélt praetorianus a Fölkelő Nap földi helytartójának, egy nyomorék, de igen gazdag és előkelő ifjúnak csengő aranyakért elmeséli a majd' negyvenévnyi vergődés-hanyatlás történetét, mire Heliogabalus egy keleten kovácsolt fényes mesterkardot ad át neki. Cisius tisztában van vele, hogy ezért bíbor jár - de jöjjön, aminek jönnie kell: az áldemokrácia, a törvény nélküli állapot már nem tartható tovább. így ért véget egy ragyogó történelmi korszak: Rómát elsöpörték a „barbárok". A parabolisztikus köntösben megjelenített folyamatrajz akár a 20. század vérrelvassal összetákolt (eurázsiai!) nagy birodalmának történeteként is értelmezhető. A demokratikus eszmények - amelyeket Lükurgosz képviselt - szépen-lassan bemocskolódtak, meggyalázódtak a hatalomra törő akarat szolgálatában. Megkezdődtek a terjeszkedés, a hódítás manőverei (Nagy Sándor), majd a lázadók teljes megsemmisítéseleigázása (Titus), végül az erkölcsi romlás, ami elkerülhetetlenül a széthulláshoz vezetett (a praetorianusok). Utánuk csak a teljes lepusztultság maradt. Az ezredfordulón a 20. század minden eszménye romokban hever. Hogy merre, milyen irányban lépünk tovább ebből a válsághelyzetből, az rajtunk is múlik. A Rómát leigázó „barbárok" több évszázad múltán megteremtették a ragyogó európai kultúrát. Vajon tudunk-e most is új értékeket állítani a meggyalázódottak helyére? - van-e olyan eszményrendszer, amely kiutat kínál? Ezek és hasonló kérdések maradnak nyitva Kálmán Mária nagyszerű elbeszéléskötetének olvastán. G. Komoróczy Emőke