Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Figyelő - ANDORKA ESZTER: Egy szír egyházatya (Mózes bar Képha: Paradicsom-kommentár)

nő=érzékelés allegóriát (lásd 148. o.), abból a meggondolásból, hogy itt Ádám és Éva csakugyan képviselhetik a fenti ellentétes princípiumokat, ami egyáltalán nem akadálya annak, hogy megmaradnak egyúttal férfinak és nőnek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az első teremtéstörténet és a második teremtéstörténet - Éden - bűnbeesés szövegegység eltérő műfajú, ezért másfajta megközelítésmódot kívánó textusok. Ambrosius továbbá egyetért Origenésszel abban, hogy az ember mint Isten képmása „azonos lelkével vagy értelmével" (137. o.), elveti viszont, hogy mint ilyen azonos lenne az angyali lelkekkel (ami ellene is mond a bibliai kijelentésnek), és így tovább. Szinte minden hasonlójellegű könyv - szerzője akaratán kívül, pusztán a felfedezés, az újat mondás pszichózisának saját belső logikáját követve - a korábbiaknál előnyösebb színben tünteti fel a maga hősét: mintha a fiatal Ágoston azáltal, hogy Ambrosius és mások helyett Origenész értelmezési verzióit részesítette előnyben, már igényesebb exegéta is lenne, mint amilyennek eddig vélték. Pedig a fenti példákból úgy látszik, Ambrosius, amikor azt gondolta, hogy „az Adamantius egyes metafizikai elképzeléseit fenntartásokkal kell kezelni" (124. o.), talán nem mindig tévedett. Nem olyan biztos, hogy Ágoston most megismert szoros órigenészi kötődése minden esetben egyértelműen dicséretes; legalábbis a könyvben felsorakoztatott helyeknél sokszor úgy tűnik, mintha Origenész saját zseniális koncepciójának fogságába kerülne (s vele Ágoston), és mintha bizonyos esetekben talán az ambrosiusi mérsékelt allegorizmus képviselné az exegézis józanabb, írásszerűbb, időtállóbb változatát - hiszen maga Ágoston volt az, aki idővel korrigálta némely ekkori vélekedését (De Genesi ad litteram; A Teremtés könyvének szó szerinti értelmezése). Dér Katalin Egy szír egyházatya Mózes bar Képha: Paradicsom-kommentár. Ford.: Kövér András, Lukács Ilona, Pesthy Mónika. (Magyar Könyvklub, Budapest, 2001.) Ritka esemény, hogy egy jelentős ókori vagy kora középkori szövegnek magyarul jelenjen meg elsőként tudományos igényű fordítása. Az ilyen ritka ünnepek egyike e kilencedik századi szír exegetikai munka kiadása. Mózes bar Képha 813-ban vagy 833-ban született a Tigris folyó melletti Balad városában és a mi nyugati időszámításunk szerint 903-ban halt meg Moszul, Beth-Ramman és Beth-Kionaya püspökeként, Targit vizitátoraként. Nevének - Mózes, a kő fia - egyik magyarázata egy legenda: tíz hónapos korában elvesztette édesanyját, ezért apja az Istenszülő „gyémántkőből való" ikonja elé helyezte el, s napközben Mária vigyázott a kisgyermekre, sőt egyes források szerint szoptatta is. Ez a kis epizód már megmutatja, milyen nagy tekintélye volt (és van) a jakobita, azaz monofüzita szír hagyományban, ahol a közös identitás egyik kulcseleme a Theotokosz-tanhoz való ragaszkodás. S valóban, ez a számunkra talán ismeretlen szerző a jakobita egyházban „az Igemagyarázó". (Míg Mopszvesztiai Theodorosz a nesztoriánus szírek számára jelent hasonló tekintélyt.) Hatalmas életműve egyaránt tartalmazott dogmatikai, apologetikus, filozófiai, egyháztörténeti, liturgikai és exegetikai munkákat, melyeknek jelen tudásunk szerint csak egy töredéke maradt fenn.