Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Figyelő - DÉR KATALIN: Origenész hatalmában (Heidl György: Szent Ágoston megtérése)

páratlan értékeket láthattunk, megbecsüljük az igényes munkát, megköszönjük, hogy meghívtak bennünket, s érzékeljük a kiállítás mélyen katolikus koncepcióját. Sajnáljuk azonban az elmulasztott lehetőséget: ha szükség volt millenáris egyháztörténeti kiállításra, akkor - itt Budapesten - közös kiállításra lett volna szükség. Ebben az esetben a protestánsok nem meghívottként, nem bedolgozóként lettek volna jelen, s a közös kiállítás - vélhetőleg - közös koncepción nyugodott volna. Mányoki János Origenész hatalmában Heidl György: Szent Ágoston megtérése. Egy fejezet az origenizmus történetéből (Paulus Hungarus-Kairosz, Budapest, 2001.) A patrisztikus szövegek és teológiai tárgyú monográfiák kiadása céljából nemrégiben életre hívott Catena sorozat értékes új kötettel gyarapodott: szerzője a fiatal Ágoston kereszténységének, írásértelmezésének és teológiájának gyökereit kutatja. Nem kétséges, hogy Ágoston megtérés (386) utáni éveinek teológiája „leginkább egy alexandriai jellegű kereszténységre emlékeztet" (10. o.), kevésbé ismeretes viszont, hogy az pontosan milyen forrásokból származik. Mindeddig kézenfekvőnek látszott az az elgondolás, hogy az alexandriai tradíció, elsősorban Origenész eszméi közvetett úton, Ambrosius és mások révén jutottak el Ágostonhoz. O maga ugyanis ekkoriban nem tudott eléggé görögül, Origenész itt szóba jövő írásait pedig, elsősorban az Énekek énekéről írt két homíliasorozatát és Genezis-értelmezéseit a tudományos konszenzus szerint csak később fordították latinra, a fiatal Ágostonnak tehát legföljebb közvetett ismeretei lehettek az alexandriai mester tanairól. Heidl György radikálisan szakít ezzel a hagyományos feltételezéssel, Ágoston kereszténységének első korszakát a korábbiaknál szorosabb kapcsolatba hozza az úgynevezett origenizmussal. Azt kívánja igazolni, hogy Ágoston már a 380-as évek végén ismerte Origenész említett munkáit, mégpedig valamilyen latin nyelvű fordításbanösszeállításban. Mondani sem kell, milyen nehéz dologra vállalkozik a kutató, amikor elveszett művekről kénytelen azt állítani, hogy párhuzamokat mutatnak fennmaradt, ismert iratokkal, azok előzményéül, forrásául szolgáltak, azaz - léteztek. Ilyen helyzetben nem elegendő kimutatni, hogy a fiatal Ágoston órigenészi kötődése mélyebb, hogysem pusztán az ismert közvetítőkkel megmagyarázható lenne; nem elegendő türelmesen esetről esetre, szövegről szövegre haladva megkérdőjelezni, vagy egyenesen kizárni Ambrosius, Basziliosz, Elvirái Gergely és mások ilyen szerepét, akiket a szakírók az órigenészi hatás lehetséges közvetítőinek tekintenek. Nem elegendő, mert mindazok az adatok, amelyeket a szerző valóban elmélyült szövegelemzéssel, tiszteletre méltó filológiai aprómunkával, Origenész egyéb írásainak, illetve mások bizonyosan tőle ihletett műveinek bevonásával összegyűjtött, még mindig indirekt bizonyságok csupán, maga a tézis még mindig csak hipotézis, a hajdani diáknyelv elszólására emlékeztet: „Nem tudjuk, hogy Homérosz élt-e, de azt tudjuk, hogy vak volt." - Nos, Heidl György szellemesen kézenfekvő megoldással hárítja el ezt a vádat, mondván: Léteznie kellett egy Ágoston számára már a 380-as évek végén elérhető, a ma ismert latin fordí-