Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

KRÁMER GYÖRGY: A személyes Gonosz

emberhez mindig Isten üzenetével érkeztek és önállóan nem cselekedtek, addig Lucifer éppen az eltaszítás miatt önálló lett. Önállósága különbözteti meg őt leginkább a többi angyaltól.

4 Luther és az ördög Láthattuk, hogy a teológia a Gonoszról elsősorban a Krisztusi megváltás felől érdeklődik. Túlnyomórészt ebben az összefüggésben kerül elő a Gonosz Luthernél is. Luthert nem érdekli az önmagában való spekulatív gondolkodás. Elsősorban igehirdetéseiben említi a Gonoszt. Ahogyan Hans-Martin Barth fogalmaz: „Luther ott találkozik az ördöggel, ahol Krisztussal találkozik. Úgy ismeri meg, mint aki Krisztus helyét igyekszik elfoglalni. Miközben Luthernek Krisztus lényegileg Istennel, az Atyával való közvetítő, összekapcsoló és összebékítő, addig az ördög ennek a kapcsolatnak megszakítója, az Atyától való elszakadás előidézője, mégpedig úgy, hogy közben az igazi közvetítő kikapcsolására törekszik."

5 Általában tehát úgy fogalmazhatunk, hogy Luther nem ontológiai értelemben foglalkozik az ördöggel, az ördög személye csak Krisztus kapcsán érdekli őt. Gyakran idézett kép Luther De servo arbitrio írásából az ember életét jelképező szekér, amit vagy Isten irányít, vagy az ördög. Félreértjük ezt a képet, ha Istent és az ördögöt mint egyenrangú feleket látjuk. Az így kialakuló kép helyett inkább az segít, ha az ember és Isten kommunikációjában zavart keltő ördögöt Krisztus helyére képzeljük, mint aki ennek a kapcsolatnak elrontója. Különösen is érdekes Luther theologia crucisának, azon belül is a rejtőzködő Istennek, a Deus absconditusnak és az ördögnek kapcsolata. Az önmagát a kereszt szenvedésében kinyilatkoztató Isten ugyanis célja érdekében olyan vonásokat is magára ölt, amelyek inkább az ördög vonásai lehetnének. Isten, Luther megfogalmazása szerint, „sub larvus diaboli", az „ördög álarcában" kénytelen megjelenni. A kísértésben, a szenvedésben, az emberrel történő rossz dolgokban, de elsősorban Krisztus szenvedésében így maga az Isten van jelen.

6 Ez a kép arra a félreértésre adhat okot, hogy az ördög személye feloldódik a Deus absconditus gondolatában. Kimutatható azonban, hogy Luthernél a kettő, tehát az ördög személyének valósága és Isten elrejtett arca egyszerre van jelen, és ez az embernek mindaddig elválaszthatatlan, amíg a Krisztusba vetett hit ezt lehetővé nem teszi. A bűnesettel éppen ebben lesz vakká az ember. Nem látja, mi a jó és mi a rossz. Az, hogy Isten tetteit gyakran inkább ördöginek látja, illetve hogy az ördög csábítását jónak találja, csak akkor szűnik meg, amikor a Krisztusba vetett hit világosságot teremt. Fontos megjegyeznünk, hogy Luthernél ez a képesség, amelyik megkülönbözteti a „világosság angyala"-ként megjelenő Gonoszt és a Deus absconditust, elsősorban a theologia crucis és a theologia gloriae közti különbségtételben kap szerepet. A rejtőzködő Isten fogalomköre így a theologia crucis kifejtésében elsősorban a kereszten meghaló Krisztusra irányul, és nem egy általánosságban értendő fogalom.