Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

NAGY ZOLTÁN: Pilátus Krisztus előtt

Credo 2002/1-2 tartható fenn, ahogy az akkori reálpolitika gyakorolja. Minden ellenállás azonnali vérbe fojtásával. Jézus egy egészen másfajta politizálásnak, hatalomgyakorlásnak az igazságát képviseli. Azért áll most Pilátus előtt, hogy bizonyságot tegyen erről a másfajta hatalomgyakorlásról: arról, hogy nemcsak egyszerűen másként is lehetne egy országot, birodalmat irányítani, mint erőszakkal és megint csak erőszakkal, hanem a Jézus által megmutatott az egyetlen lehetséges alternatíva. Pilátusnak pedig döntenie kell, mert „mindazok, akik az igazságból valók, hallgatnak az én szavamra." János evangéliumában ez a párbeszéd beleillik az Ige és a világ viszonyának konfliktusába. Az Ige eljött a világba, de a világ nem fogadta be. A jogi értelemben kérdező Pilátusnak az eszmei síkon felelő Jézus válaszol. És mint tudjuk, a jog és az eszmény csak hollywoodi filmek tárgyalásain szokott találkozni. Itt sincs kapcsolódási pont, illetve Pilátus utolsó mondata: „Mi az igazság?", elvben egy olyan lehetőséget kínál fel, hogyha az igazság fogalma tisztázható lenne kettőjük között, akkor talán megtalálhatnák a közös nyelvet. De erre sem az idő, sem a körülmények nem alkalmasak. Nem folytatódik tovább a beszélgetés. Itt, ennél a pontnál szakad meg. A szerepéből kizökkent Pilátus visszatér az extra ordinem per keretei közé. A végkifejletet tudjuk: Jézust is keresztre feszítették azzal a két fegyveres felkelővel, zélótával együtt. Pál apostol a Korinthusiakhoz írt első levelében (IKor 2,7-10) arról beszél, hogy a világ fejedelmei, a politikai hatalom birtokosai azért feszítették meg Jézust, Isten fiát, mert nem ismerték fel az elrejtett bölcsességet. Mi az az elrejtett bölcsesség? Azt gondolom, olyan bölcsességet kell érteni alatta, amely csak idővel mutatkozik meg. Jézusban megjelent a békesség útja mint elrejtett bölcsesség, hiszen Isten országát, annak térnyerését Jézus is úgy mutatja be, mint lassan megmutatkozó, de feltartóztathatatlan folyamatot. Gondoljunk a kovász, vagy a mustármag példázatára. Mindkettő olyan növekedési folyamat, amely nem érzékelhető rögtön, nem látható azonnal, csak némi várakozás után. Ez a két példa olyan változásokat tételez fel, melyekhez türelem kell. Luther a rajongó, gyors változásokat sürgető Karlstadttal folytatott vitája során érvelt így: „Lassú növekedés az Isten törvénye, és akkor járunk biztos úton, ha nem percek alatt akarjuk megreformálni a világot." Luther a wittenbergi reformációt ennek szellemében mentette meg a káosztól, a széteséstől. E világ fejedelmei, ahogy Pál apostol mondja - akkor és sajnos azóta is -, csak rövid távon képesek gondolkodni, és ezért nem ismerték fel, és nem ismerik fel az elrejtett bölcsességet. Nem ismerhetik fel, hiszen olyan nyomás alatt áll ma minden - demokratikus úton megválasztott - világi vezető, amely arra sarkallja, hogy rövid idő alatt minél több eredményt tudjon felmutatni, másként egyszerűen leszavazzák. Éppen ezért helyzetéből adódóan nem nyitott az időigényes és lassan megvalósítható utak, lehetőségek iránt. így volt ez Pilátus esetében is: gyors eredményeket vártak tőle a „zsidókérdés megoldásában". Ez a reá nehezedő nyomás minden bizonnyal közrejátszott abban, hogy Jézust - végül is - kereszthalálra ítélte. Tehát a világi felsőbbséget -Jézus idejében és most is - rövidlátóvá teszi a rá nehezedő eredményességi kényszer. Ezért fontosak egy társadalom számára azok a szervezetek, intézmények, amelyeket nem presszionál ilyenformán az idő, és ezért nagyobb perspektívákban, hosszabb távban képesek jövőt tervezni. Ebben ragadható meg az egyház társadalmi, karitatív sze-