Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - KALLA GÁBOR: André Parrot emlékezete

ajtókat sohasem egy tengelyre helyezték el, hanem mindig egy kicsit eltolva, hogy kívülről a kíváncsi szemek ne láthassanak be. Balra helyezkedett el a kapuszárny köz­ponti konyhája (B). A négyzetes udvar keleti oldalán az áruk regisztrációját végző hi­vatal (C), a déli oldalán pedig egy kifelé nyitott, emelt szintű helyiség (132; E) kapott helyet, amelyhez szokatlan megoldásként félköríves lépcsők vezettek. A helyiség belső oldalait áldozati jelenetet ábrázoló festmények díszítették. A helyiség funkciójával kapcsolatban nincs egyetértés, van aki szentélynek, van aki kihallgatási csarnoknak tartja. Az utóbbi jobban illik a helyéhez. Tőle délkeletre egy palotaszentély (D), dél­nyugatra pedig a kovácsok műhelye (F) feküdt. Innen a palota belső, „házszárnyába" csak kerülő úton, jól őrzött helyiségeken ke­resztül lehetett bemenni. A királyi reprezentáció központja három helyiség volt, a 106. udvar és a 64-es számú trónterem (G), valamint mögötte a királyi kultuszok ká­polnája (65; H). Ide már csak a legmagasabb rangú tisztviselők, a királyi udvar legbel­sőbb köreihez tartozók, a királyi szolgák és a követek juthattak. Az udvart körbevevő falak festettek voltak, a legszebbeket a déli falon találták meg az ásatok, és ezek közül is a leghíresebb a Zimri-Lim beavatási szertartását ábrázoló kép (5. kép). Ez a falfestmény a kevés ismert mezopotámiai festészeti alkotás egyik legkiemelke­dőbb darabja. Sajnos a lelőkörülmények csak ritkán teszik lehetővé a falfestmények fennmaradását. Ez nemcsak a pusztulékony vályogfalaknak „köszönhető", hanem a sajátos technikának is. Míg pl. a nedves mészvakolatra festett római freskók hozzáköt­nek az alaphoz, és lehullásuk esetében is nagyobb darabok maradnak meg belőlük, addig Mezopotámiában az agyagvakolatra egy vékony kiegyenlítő gipszréteget tettek és erre festettek (6. kép). A vakolat leválásakor a festmény apró gipszlapocskákra esik szét és gyorsan elpusztul. Csak nagyon kevés alkalommal védte meg a felső részről lehul­lott törmelék a festményeket úgy, mint ebben az esetben. A 2,50x1,75 m nagyságú képmezőt vastag vörösesbarna, egymást követő spirálisok­kal (ún. futókutya motívummal) díszített sáv keretezi. A kompozíció középpontjában két sávra osztott négyzetben kapott helyet a főjelenet: a király beavatási ceremóniája, amely a későbbi koronázásoknak felel meg. A szíriai királyok jellegzetes öltözékét, a magas, széles peremű süveget, a teljes testet fedő rojtos szélű leplet és rövid szoknyát viselő uralkodó a harcias Istár istennő elé járul, hogy átvegye a hatalom jelképeit, a pálcát és a karikát. Az istennő egy oroszlánra lép, jobb kezében a regáliákat, baljában pedig egy sarlókardot tart, hátán további fegyverek. Kettejüket két felemelt karú Lama istennő keretezi (az istenek szarvakkal díszített sisakjaikról ismerhetők fel), ők alacso­nyabb rangú személyes védőistenségek, akik Zimri-Limet bevezetik a nagyobb isten­ség elé. Balra egy további férfi isten csatlakozik hozzájuk. Alattuk két vízi istennő aryballosokat tart, melyekből az élet vize árad szét négy sugárban. A vízben halak úsz­kálnak. A belső képmezőt két-két pálmafa (termő és porzó) keretezi, melyek a világmin­denséget szimbolizáló mitikus kertben állnak, ezeket keveréklények veszik körül. Két szélen újra a Lama istennők jelennek meg. A kompozíció az uralom szent jellegét fejezi ki összefüggését az isteni szférával, a termékenységgel és a bőséggel. A színek skálája az egyik leggazdagabb az ismert mezopotámiai festmények között, a szokásos fekete, fehér, vörös és vörösesbarna mellett itt megjelenik a kék, a sárga és a zöld is. Ez a szí-

Next

/
Thumbnails
Contents