Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - MIKONYA GYÖRGY: Az evangélikus tanítóképzés alakulása a sajtó tükrében
Vandrák András 1870-ben írt tervezete. Ez utóbbi szerint „rendes tanárságra jogosító vizsgálatot tehet, ki a fennálló rendszerben teljes gimnáziumot végzett, kielégítő érettségi vizsgát tett, a honi vagy külföldi egyetemet és jelesebb gimnáziumokat látogatta, vagy azokban már pótló vagy segédtanári szolgálatokat tett, vagy ezek helyett gimnáziumi pályán, mint magánnevelő jó sikerrel s legalább két éven át működött, és mindezeket bizonyítványokkal igazolhatja." 12 Ismeretes még egy Nyíregyházáról származó javaslat, Farbaky József munkája. A számos tervezet megvalósítását az 1883-i törvény tette feleslegessé, mert ettől kezdve az evangélikus iskolák tanárai is állami oklevelet szereznek. Hogy az önálló evangélikus tanárképzés igénye nem merült teljesen feledésbe, azt tanúsítja Schneller István 1888-as programja, aki a pozsonyi teológiai akadémiát szerette volna tanárképző intézettel bővíteni. Schneller István az evangélikus autonómiát a nevelés terén igazából látszólagosnak tartja. Pedagógiájának legfontosabb eleme a tanár személyisége: „A tanár s nem a betű, nem a rendszer az iskolának lelke; igaz protestáns szellemű tanárok minden iskolát a protestáns egyház veteményes kertjévé alakítanak át! ... A protestáns szellemű elvhű, hivatásuk tudatára emelkedett, bensőleg szabad és önálló tanárok száma mi tovább kihaló félben van. Tanáraink képzése és képesítése nincs kezünkben; s azon hely, az ott uralkodó szellem, - a honnan tanárainkat vesszük, nem alkalmas eme szellemben való megerősödésre. - Igenis, nincs bizalmunk, hogy a pesti egyetemen végzett és ott képesített tanáraink eme szellem örököseivé válhassanak." 13 Schneller a fejlődő Budapestet alkalmatlannak találja a protestáns lelkületű tanárok képzésére, de még ennél is veszélyesebbnek tartja az államnak, illetve ezen keresztül a miniszternek való kiszolgáltatottságot, hiszen ő dönt a tanár minden személyes ügyében. így nem csoda, hogy a tanárok nem hallgatnak az igazgatóra, a püspökre, a felekezetre sem. Érdekes Szelényi Ödön javaslata 14 , aki azt javasolja, hogy a tanárjelöltek egyetemi éveik befejezése után gyakorlati évüket töltsék valamelyik evangélikus középiskolában, és ezen idő alatt végezzenek el egy rövid teológiai kurzust, majd év végén tegyenek összevont vizsgát pedagógiából az egyetemen, összevont teológiai vizsgát pedig az egyházkerületi bizottság előtt. Összefoglalva az evangélikus tanítóképzés tapasztalatait a következő főbb jellegzetességek tárulnak fel: • Az evangélikus gyülekezetek mindig is az „egyház veteményes kertjének" tekintették az iskolát, és ennek megfelelően is kezelték. • A tanító személyiségére, megbecsülésére kiemelt figyelmet fordítottak, és őt tekintették az iskola legfontosabb részének, ezt számos módon fejezték ki. • A kezdeti - teológiától való elválás után - nagy eredmény az önálló tanítóképzők létrejötte, de később éppenséggel a tanítók hiányos teológiai műveltsége okoz problémákat, és ezt tanfolyamokon kell pótolni. • Mindenkor modellértékű az önmaga munkafeltételeit megteremtő, fejlesztő tanító, akinél a továbblépés minimuma a saját tankönyv(ek) megírása.
