Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - MIKONYA GYÖRGY: Az evangélikus tanítóképzés alakulása a sajtó tükrében

tantárgyi füzetébe. Aki ki volt jelölve a tanításra, az teljes részletességgel kidolgozta a tananyagot, ezt bemutatta a gyakorlóiskola vezetőjének, majd ennek jóváhagyása, illetve a szükséges javítások elvégzése után, a tananyagot kívülről megtanulta és szükség esetén fel is mondta. Ilyen előkészületek után léphetett a tanítójelölt a gyerekek elé. A gyakorlóiskola valójában két tantermet jelent: az egyikben az 1. és a 2. osztály tanul két csoportra bontva - két tanítóval: az egyik tanító vallástant, számtant, beszéd- és értelemgyakorlatot, a másik tanító írást, olvasást, nyelvtant, szépírást, rajzot, éneket, és gyakorlati foglalkozást tanít. A 3. és a 4. osztály jár a másik terembe - már három csoportra bontva: az egyik tanító vallást, számtant és német nyelvet, a másik tanító magyar nyelvtant, olvasást és szépírást, a harmadik tanító pedig földrajzot, éneket, rajzot, testgyakorlást és kézügyességet tanít. Minden növendék két és fél hónapig tanítja a maga tantárgycsoportját és az évnegyed végén vizsgákat tart az elvégzett tananyagból. Minden tanításon jelen van egy akkor éppen tanításra be nem osztott növendék is - ez általában minimum három napig ugyanaz a személy -, az ő feladata a bírálati napló vezetése, amit azután minden héten a bírálati órán beszélnek meg a gyakorlóiskola vezetőjének irányításával, amely megbeszélésen minden tanítást és bírálatot végző növendék kötelezően jelen van. A külföldi - főleg német - tanítóképzők gyakorlatának átvétele, illetve ennek összhangba hozása a helyi viszonyok adta lehetőségekkel megteremtette annak a feltételeit, hogy jó szervezéssel a minimális feltételek mellett (két tanterem, egy vezetőtanár) mégis eredményes munkát lehetett végezni. 1845-ben Wimmer Gottlieb Ágost (1791-1863) vezetésével Felsőlövőn is tanítóképző létesül. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban megjelent cikkekben (1845. 211227. o.) az alapító bírálja a korabeli viszonyokat, mert előfordul, hogy korhelyek, semmirekellők és a „gimnázium söpredéke" megy tanítónak. Úgy véli, hogy a három falusi osztály mellé egy negyediket kellene indítani, és itt a 13-18 év közötti fiúkat tanítóvá lehetne képezni, hajó tanulmányi előmenetelt tanúsítanak és beszélnek magyarul, illetve németül. Három éven keresztül „iskolamester-inasok" lennének és gyakorolnák az orgonálást. Ha megfelelőnek találtatnak, legényekké lépnek elő, és négy év múlva iskolamesterré lehetnek. Wimmer a népből akarta kiválasztani a leendő tanítókat, ezért is nevezte intézményét a „szegény tanítók" szemináriumának. A nem nagy létszámú intézmény - 12-15 növendék - főleg a német tanítóképzés módszereit alkalmazta. Egyik tanára, Kühne Ferdinánd maga is Berlinben tanult, és Diesterweg módszereit, azaz a német népiskolai didaktika újításait (üteny írást, hangoztató módszert, pálcikákkal való számolást) igyekezett átültetni a magyar népiskolai gyakorlatba. A felsőlövői tanítóképző kevésbé tudott megfelelni a későbbi követelményeknek és fokozatosan elsorvadt. Hosszadalmas, mintegy tízévnyi előkészület után - melyben Hunfalvy Pál és Vandrák András játszik fontos szerepet - 1847-ben létrejön a Tiszai Egyházkerületben, Nyíregyházán egy tanítóképző. A szabadságharc és az azt követő megtorlás miatt azonban csak 1858-ban tudja folytatni a tevékenységét. A szervezetre vonatkozó koncepciót Sóhalmy Samu János és Vandrák András dolgozza ki. Maga a tanítóképzés egy hároméves tanfolyamból áll, amelyben a harmadik évet gyakorlásra szánják. Az intézmény