Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - MIKONYA GYÖRGY: Az evangélikus tanítóképzés alakulása a sajtó tükrében

• A természettudományi tárgyak oktatása egyre differenciáltabbá válik, a természetrajz és a vegytan önálló megjelenése mellett gazdaságtani ismereteket is tanítanak. Fokozatosan bővül a mezőgazdasági és a kertészeti ismeretek oktatása. Önálló tanfolyamként jelenik meg a kertészeti ismeretek, a szőlészet, a gyümölcsfaoltás, valamint a selyemtermesztés és a háziipari ismeretek oktatása. Szervezetileg érdekes ennek a megvalósítása: a szekszárdi felügyelő tanfolyamot tart a selyemtermesztésről, a méhészet oktatására pedig „méhészeti vándortanítót" hívnak meg. A mezőgazdasági ismeretek előtérbe kerülése a képzés során a tanító helyi, az adott faluközösség fejlődését személyes példamutatással alakító szerepére utal. • A művészeti nevelés kiemelt területe az ének, a karének, a zongora, az orgona és esetenként a hegedű tanítása. A gyülekezetek számára rendkívül fontos volt a zeneileg jól képzett, szép hangú kántortanító. A művészi nevelés kiegészül még rajz, szép- és gyorsírás oktatással. A képzési idő közel 1/3 részét fordítják művészeti nevelésre. Az óratervek összehasonlítása, elemzése plasztikusan mutatja a falusi társadalomban vezető, felvilágosító szerepű - a neveléstanban, mezőgazdasági és háziipari ismeretekben, valamint a művészetben is jártas - (nép) tanító, igényes képzésének lépésről-lépésre, a társadalom aktuális igényei és lehetőségei által meghatározott megvalósulását. A tanítók-tanárok szerepével, megbecsülésével kapcsolatos rendelkezések Az evangélikus nevelés kialakulásától kezdve meghatározó szerepet tulajdonít a tanítói-tanári személyiségnek, és az iskola legfontosabb „hatótényezőjének" tartja. Ennek megfelelően - ezt szem előtt tartva - alakulnak, formálódnak a tanítókra vonatkozó rendelkezések. Ez azért fontos, mert ezeket nem a pillanatnyi érdekek, lehetőségek befolyásolják, ami bizonytalansághoz és nyugtalan lelkiállapothoz vezetne, hanem a tanári személyiség kitüntetett fontosságának a tudata hatja át az összes rendelkezést. Mindez az intézkedések olyan egymásra épülő rendszerét jelenti, amelyek szerint a legfontosabb teendők írásban, vagy az íratlan hagyomány által vannak szabályozva. A teljesség igénye nélkül ez a következő mozzanatokat jelentheti: a tanítójelölt kiválasztását, a taníttatás költségeinek biztosítását, a külföldi tanulás költségeinek előteremtését, a tanító vagy a tanár meghívását, választását, az előrelépés fokozatainak meghatározását a tanítói-tanári pályán és az ennek megfelelő természetbeni és pénzbeli javadalmazási rend kidolgozását, a tanítóval kapcsolatos kinyilvánított és latens elvárások rendszerét, a tanító jutalmazásának, elismerésének, szükség esetén fegyelmi felelősségre vonásának problémakörét. A tanári elismerés szép példája az evangélikus egyházban: a kiváló tanárok arcképének megfestetése és a díszteremben történő elhelyezése, valamint a nyugállományba helyezett, vagy megbetegedett tanárokról való gondoskodás. A soproni iskola gyakorlatából a tanárokat illetően két jellegzetesség érdemel említést: 1) a tanítóképzést kezdetben 1 főállású tanár és számos óraadójelentette, de 1906ban is csak 6 főállású tanárral oldották meg a tanítóképzést; 2) a tanárok sohasem csak a szó szoros értelmében vett tanítással foglakoztak, ha-