Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Figyelő - OROSZ GABOR VIKTOR: Egy százéves klasszikus (Adolf von Harnack: A kereszténység lényege)

gosz. „Ez az azonosítás metafizikai jelentősséggel ruházott fel egy történelmi tényt, egy térben és időben megjelent személyt bevont a kozmológia és a vallásfilozófia terébe." Ennek következménye lett Harnack szerint a Krisztusra vonatkozó elgondolások vallásfilozófiává formálódása. Ám nem biztos - folytatja Harnack - , hogy a „Logosz megjelent közöttünk" kijelentés olyan lelkesültséget váltott ki, mely ahhoz az Istenhez vezetett, akit Jézus Krisztus hirdetett. A szerző szerint mégsem itt keresendő az a nagyszabású változás, amely ebben a korban bekövetkezett, hanem a gnoszticizmus térnyerésében. Hiszen ez késztette arra az egyházat, hogy „...szilárd formák és törvények keretébe ágyazza tanítását, kultuszát és életmódját, s hogy kizárjon mindenkit, aki nem fogadja el engedelmesen ezeket." Kérdés azonban: vajon e változások közepette meg tudott maradni az evangélium? Ezután következik a keresztény vallás bemutatása: a görög katolicizmuson, a római katolicizmuson és a protestantizmuson belül. Ez utóbbi „vallás" a legdominánsabb, hiszen „a keresztény vallás történetében a reformáció óta nem jelent meg új korszak." Harnack úgy véli, hogy a reformáció oly módon alakította át a teológiát és az egyházat, hogy az evangélium ismét „önmagává válhatott". Harnack ezen előadásait azonban teljes munkásságában elhelyezve kell és szabad értelmeznünk. Mint más műveiben is, a kereszténységnek a modern kultúrában való beágyazottságát kívánja felmutatni. Ennélfogva a kereszténységet egyszerűen evangéliumként értelmezi és néhány feladhatatlan tételre redukálja. Ezáltal úgy tűnhet: Harnack a 18. századi felvilágosodás követőjévé válik („A kereszténység lényege" kifejezést először 1780-ban Semler használja). A vallás historikus szemléletéhez Harnack könyvében konzekvensen ragaszkodik, egészében kívánja kiemelni a kereszténység történetéből mindazt, ami az evangélium. Nem filozófusként jár el, hanem történeti kérdésfeltevések során, a szétválasztás módszerével próbálja megtalálni a „magot", a „lényeget". A könyv hatalmas visszhangot váltott ki. Sok ellenirat jelent meg. Leginkább azt vitatták - főleg „ortodox" teológusok -, hogy elutasítja, illetve megcsonkítja a krisztológiai és a Szentháromságról szóló dogmákat. A könyvet Adolf von Harnack teológiájának foglalataként is tekinthetjük, de egyúttal egy fontos dokumentuma az úgynevezett „kultúr-protestantizmusnak". Adolf von Harnack előadássorozatát a következő sorokkal zárja: „Uraim! A vallás, azaz Isten és a felebarát szeretete ad értelmet az életnek. A tudomány erre nem képes. Higgyék el, tulajdon tapasztalatom alapján mondom ezt, én, aki harminc éven át komolyan foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel. A tiszta tudomány kivételesen nagyszerű dolog, s jaj annak, aki lebecsüli azt, vagy elnyomja magában a tudás vágyát! Ám a honnan, hová és miért kérdésére a tudomány ma éppoly kevéssé ad választ, mint két- vagy háromezer évvel ezelőtt. Tényeket tár fel előttünk, ellentmondásokat leplez le, [...] arról azonban semmit sem árul el, hol és miként kezdődik a világ és önnön életünk íve, [...] sem arról, hová is vezet." Orosz Gábor Viktor