Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Thesaurus ecclesiae - BENKŐ ELEK: Középkori keresztelőmedencék erdélyi evangélikus templomokban

mas kultusztárgyak és -képek iránt, elsősorban a városi középrétegek körében. E tárgyhorizont jellegzetes tartozékai a meglehetősen nagy méretű (6-11 cm átmérőjű) alakos díszű medaillonok (6. kép). Ezek eredeti modelljeit pecsét- vagy éremvésők készítették finom szemcsés kőből vagy igen jól iszapolt agyagból, hogy segítségükkel bronzplaketteket, továbbá kerámiamásolatokat, illetve színezett, házioltárra, ereklyetartóra vagy díszládikára applikálható, nagy sorozatokban gyártott papírmasé korongokat állítsanak elő, de használhatták a negatívokat szárazsütemények (mézeskalács) díszítésére is. A ránk maradt emlékek tanúsága szerint e reliefeket később szívesen alkalmazták díszítőelemként a harangöntők, valamint a fém és keménycserép edényeket előállító különböző mesterek. A minták többsége a Közép-Rajna-vidék városaiban került elő, itteni eredetüket minuszkulás, középfelnémet felirataik nyelvi sajátosságai is alátámasztják. Ami az egyes medaillonok korai alkalmazását illeti, sokatmondó a Sienai Szent Bernátot ábrázoló relief (III. 79) feltűnése, mely csak a szent 1450. évi kanonizálása után keletkezhetett. A kisselyki keresztelőkút medenceperemén feltűnő reliefek nagy mennyisége és egységesen magas színvonala az esetleges kereskedelmi kapcsolatoknál szorosabb személyi érintkezést feltételez. Ilyen szempontból említjük újra, hogy egy ismeretlen nevű szebeni harangöntő fia 1463-1479 között a bécsi egyetemen tanult és szerzett fokozatot. Mivel alapos a gyanúnk, hogy Petrus Fusoris de Cibinio, más néven Petrus Clokengisser édesapjában kell a kisselyki keresztelőmedence mesterét látnunk, a kérdéses agyagmodellek pedig a közép-európai nagyvárosokban viszonylag egyszerűen beszerezhetők voltak (egy ilyen töredék például a budavári királyi palota régészeti feltárása során is előkerült), feltételezzük, hogy a gazdag reliefsorozatot a Bécsben tanuló fiú gyűjtötte össze és szállította haza. Az egri rendtartás a keresztvíz szentelésén és a keresztelésen kívül még egy esetben, a nyilvános vezeklők nagycsütörtöki visszafogadása kapcsán említi a keresztelőkutat. A középkor végére kihalt egyházi szokás szerint a templomkapu előtt álló bűnbánókat a püspök megintette és visszavezette az egyházba, ahol a vezeklők a szertartás idejére a Szent Kereszt-oltár előtt, a keresztelőkút körül (circa baptisterium) helyezkedtek el. A keresztelőkútnak a liturgiában betöltött fontos szerepe a reformáció után - mint említettük már - a templomok berendezésében, így a medence helyének megválasztásában is érvényesült. 1477 után - mai ismereteink szerint - már nem készült bronz keresztelőmedence Erdélyben. Oka lehetett ennek a régi, hagyományosan magas szinten termelő családi műhelyek fokozatos lehanyatlása a 15. század vége felé, amikor a lényegesen olcsóbban, de sokkal igénytelenebbül dolgozó városi ágyúöntők vették át az egyházi megrendelésekjelentős részét, de okozhatta ezt a folyamatos krízishelyzet is, amely a rézkitermelés általános európai válságával kezdődött, majd a történeti Magyarország széthullásával és a belső vámhatárok felállításával folytatódott, miközben e változó világot mélyen érintette a reformáció hullámverése is. Mindez a csak később bekövetkező erdélyi konszolidáció koráig a művészi bronzöntés virágzásának sem kedvezett. A késő középkori viszonyokat is konzerváló erdélyi evangélikus templomok kő keresztelőmedencéi ma döntő többségükben a szentély nyugati térfelén, az oltár előtt találhatók. Ugyanez vonatkozik a bronz keresztelőkutakra is, amelyeket - a hajó köze-