Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - REUSS ANDRÁS: Vitázva a társadalommal és egymással

jelenti. Elsősorban persze az üldözések során megvallott vagy megtagadott hit helyzete ez, de gyakran alkalmazták politikai összefüggésben is. Ilyen volt 1548 után az ún. adiaforon-vita, amikor a reformáció oldalán álló Schmalkaldeni Szövetség háborús veresége után Melanchthon is kész lett volna elfogadni bizonyos közömbösnek (adiaforon) tartott szertartásokat. A 20. század ötvenes éveinek végén a nyugatnémet atomfegyverkezés során is érveltek vele. A németországi reformátusok 1982-ben, amikor a közép-hatósugarú rakétáknak a Szovjetunió általi telepítésére válaszoló NATO-határozat végrehajtása ellen érveltek azzal, hogy ez status confessionis, vagyis a krisztushit megtagadása lenne. Természetesen nem a hazájukkal szemben, hanem a fenyegető nukleáris háború ellen szóltak. A Lutheránus Világszövetség 1970-ben Daressalamban tartott hatodik nagygyűlése a dél-afrikai apartheidet tekintette status confessionisnak: aki nem határolódik el tőle szóval és cselekedettel, az a hitet tagadja meg. A mindegyik kérdésben sokkötetnyire tehető vita anyagának ismertetése nem fér e tanulmányba. Összefoglalóan elmondható, hogy a 16. században szükségesnek tartották, „hogy az üldözésnek idejében, mikor állhatatos és nyilvánvaló vallás kívántatik tőlünk, az evangélium ellenséginek még a szabados dolgokban is semmit nem kell engednünk, sem az ő kedvük szerint cselekednünk."

19 Az említett 20. századi viták nyomán az állásfoglalások végül is inkább óvnak egy-egy helyzetben a status confessionis kimondásától, mert azt a benyomást keltené, hogy Istennek a keresztények számára a politikai kérdések megoldására egyetlen lehetséges útja van. Egyúttal azonban azt is hangsúlyozzák, hogy számos kérdés, így többek között a béke és háború kérdése is a hitvallás kérdése. Végszó Ez a vázlatos betekintés is érzékeltethette, hogy a politika kérdésében benne van a kereszténység, az egyház és a keresztény ember. Az emberi élet napról napra hozza a problémákat, amelyekkel lehetetlen nem találkozni. Kereszténységünkből is fakad azonban a kérdés, hogyan éljük meg hitünket ebben a világban. Kikerülhetetlen általában a helyzetfelmérés feladata, hogy fogalmunk legyen arról, milyen is az a világ, amelyben élünk. De az is feladat, hogy jól ismerjük a saját társadalmunk működését, mert részvétel másképpen nem lehetséges. A részvétel nem csak az egyház, mint a társadalom egy részének érdekképviselete miatt szükséges. A körülöttünk levő világ emberi közreműködéssel állandóan alakul, jó lenne, ha ebből a közreműködésből nem hiányoznának a keresztények sem. Nem szabad elzárkózni a társadalomban zajló eszmecserék és viták elől, s alkalmat kellene találni a közéletet érintő kérdések megtárgyalására, kibeszélésére az egyházakban is. Konkrétan imádkozni is csak úgy tudunk, ha tudjuk, mi történik körülöttünk, és ha van elképzelésünk, minek kellene történnie. A tárgyalt szövegek érzékeltetik, hogy van tanulnivalónk. Abban is segíthetnek, hogy mások hibáit meg ne ismételjük.