Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - BARTHA ISTVÁN: Theaitétosz és Parmenidész Badacsonyban

letesedés, valamint a mindenség feletti totális uralom felé? Ha kiderül, hogy az evolúció az embertől számítva merőben külső tökéletesedés, az életképesség újfajta bizonyítása - még az önmaga által előidézett erkölcstelen rombolással szemben is? Ha kiderül, hogy nem a naplementét bámuló csendes elmélkedőké a jövő, hanem a kíméletlenül következetes, céltudatos gépembereké? Ha kiderül, hogy épp azért emelkedett ki az emberi faj az állatvilágból, mert áthágta saját törvényeit, s mindezt azért, hogy átlépve saját árnyékát, meghódítsa a mindenséget? Mondd: ha eddig ilyen rohamosan - s egyre rohamosabban - fejlődtünk, vajon mi állíthat meg, hogy végül mi legyünk a Minden? Legalábbis - ha több nem is - az Univerzum... PARMENIDÉSZ: Épületes dialógusunk kezd tetőfokára hágni. Egészen jól adod a hülyét. Mintha csak Traszümakhoszt hallanám.

6 Szinte valamennyi kérdést feltetted, amelyekre szíves örömest megadnád magad is a választ. Nos hát, „egymás szájából tépve ki szót", vegyük sorra e sok mindent! Kezdjük talán a létért való küzdelemmel! Küzdeni a létért csak létező tud. Aki nincs, az nem tud akarni lenni. Aki pedig van, annak létakarata nyitott kapuk döngetése. Vajon mit tett közös ősünk a létrejöttünkért? THEAITÉTOSZ: Kérdezd talán az orangutánt! PARMENIDÉSZ: Annyi esze még neki is van, hogy testbeszédével azt üzeni: balgaság a héjastul falt banánt többnek gondolni a főemlős génjeinél, melyekkel önmagát reprodukálja. THEAITÉTOSZ: Azaz: „Nem több-e a test a tápláléknál?"

7 PARMENIDÉSZ: Küzdj hát létedért, majom! THEAITÉTOSZ: Tanácsod nélkül is elég jól sikerült neki, pedig ő át sem hágja fajtája törvényeit - annyira - mint az ember. Mégis fennmaradt. PARMENIDÉSZ: Már látom, barátom, s kétségem sincs afelől, te magad vagy a hiányzó láncszem! THEAITÉTOSZ: Bravó! Felismerésed serkent, s bátorít. Teljesedjen hát ki bennem az Abszolútum öneszmélése! Tudod mit? Le a gépemberekkel! Én, az egyéni tudat fogom továbbvinni az eleddig primitív módon, fajokban fellelhető evolúciót. Mostantól a fejlődés, - hallod, figyelsz? - a fejlődés az egyes emberbe tevődik át. Ha elég eszes vagy, társamul szegődhetsz, s kölcsönösen csiszolva egymást, megalkotjuk létünk szintjén a tudat azon formáját, mely visszapillant a mindenségre. PARMENIDÉSZ: A mindenségit! Ez ám az emberfölötti ember! Ébresszük hát fel az istent! Eddig csak tettünk-vettünk, elmélkedtünk, benne léteztünk a nagy bugyuta, talán nem is létező Egy-ben, de most serkentsük őt önismeretére! THEAITÉTOSZ: Úgy van, úgy! Tegyük, mielőtt még megsemmisítene... akarom mondani, hagyna megsemmisülni... akarom mondani... struktúránk végleg átalakulna mássá... PARMENIDÉSZ: Kacagjunk, igyunk... Ez annyira világos, és annyira képtelenség, hogy mégis van, aki nem látja be, ezen csak nevetni lehet. THEAITÉTOSZ: Ébredjünk tudatunkra! PARMENIDÉSZ: Ébredj fel, és nézz vissza, nem teremtettél-e véletlenül valamit! THEAITÉTOSZ: Hátha felismered benne önmagad! PARMENIDÉSZ: Inkább visszanézek, és meghúzom a fogantyút! De most már fáj a rekeszizmom, hagyj!