Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.
A gondolat vándorútján - BARTHA ISTVÁN: Theaitétosz és Parmenidész Badacsonyban
ta „kívül" bármi is legyen, hisz az már, miről kiderül, hogy kívüle van, mindjárt őhozzá tartozó lenne, hacsak nem szűnne meg Minden lenni, de akkor már nem a Mindent, hanem csak egy részhalmazát vizsgálnánk. Nem érheti hát hatás kintről. PARMENIDÉSZ: Emlékszel-e még a tételre, mely szerint egy rendszer, mely se anyag, se energiaközlést nem kap, elszigetelt rendszer - s bár a valóságban ilyen nincs, de a Mindenség, feltéve, hogy valóban az, a lehető legtökéletesebben modellezi ezt. Mi igaz az elszigetelt rendszerre? THEAITÉTOSZ: A benne ható erők eredője zérus. PARMENIDÉSZ: Mire van szükség a mozgáshoz? THEAITÉTOSZ: A mozgásba lendítéshez erő szükséges. PARMENIDÉSZ: Jól mondod, hogy „lendítéshez", mivel tudjuk, hogy a mozgás fenntartásához nincs szükség erőre. Viszont egy rendszeren belüli impulzusmennyiség és a külső erő közt világos az összefüggés. Az impulzus a tömeg és a sebesség szorzata. Az erő a tömeg és a gyorsulás szorzatával fejezhető ki. Az impulzus így kifejezhető az erő és az idő szorzatával. Az erő és az impulzus egyaránt vektormennyiségek, kettejük között egyenes arányosság áll fenn. Amennyiben a belső erők kioltják egymást, az erő és az idő szorzata - tehát a mozgásmennyiség - is szükségszerűen zérus. Természetesen csak a lineáris viszonyokat vettük figyelembe, ám azzal is számolni kell, hogy az Egészre vonatkoztatva az idő tényezője is meglehetősen kérdésessé válik... Nos, állni látod ezt a világot? THEAITÉTOSZ: Nem, sőt, nagyon is mozgásban van. PARMENIDÉSZ: Akkor hát sikerült Zénón apóriáit - melyekben intuitíve, de valódi bizonyíték nélkül fogalmazta meg a szóban forgó igazságot - úgy megragadnunk, hogy még maga Szókratész sem tudná a fel-alá járkálásával megcáfolni. THEAITÉTOSZ: Úgy tűnik. PARMENIDÉSZ: ÉS mi következik ebből? THEAITÉTOSZ: AZ, hogy amit Világmindenségnek mondunk, az nem azonos az Egésszel. PARMENIDÉSZ: S vajon miért nem? Talán nem elég erősek távcsöveink, hogy megláthassuk, ami világunkon tényleg „kívül" van, vagy észrevegyük az Univerzum külső burkán túl trónoló „Mozdulatlan Mozgatót"? THEAITÉTOSZ: Most várom válaszod, nem tudom, mit mondjak. PARMENIDÉSZ: Előbbiek naiv és önmagukkal ellentmondásos feltételezések, ezt nem nehéz belátni. Hiszen bármi „kívül" lenne világunkon, akkor világunk nem volna Egész - de hisz ezt százszor végigzongoráztuk. Vallásos misztikával agyonütni a vaslogikával küzdő emberi elmét viszont nem túl gusztusos eljárás. Egyetértesz-e? THEAITÉTOSZ: Rajongva, ó Parmenidész! PARMENIDÉSZ: Most térjünk vissza világunkhoz: beláttuk, hogy az, amit a tudósok a „mindenség"-nek neveznek, nem lehet az Egész, nem lehet az Egy. Ha nincs „kívül" más, akkor vajon hol lehet? Mi a metszésvonala - más szóval határa - univerzumunknak az Egy-hez képest, melynek - mint beláttuk - csupán parányi részhalmaza? Hol helyezkedünk el az Egészben? THEAITÉTOSZ: Szavamra, azt kell mondjam az eddigiek alapján, hogy nem hagyat-
