Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.
A gondolat vándorútján - KARÁTSON GÁBOR: Jakob Böhme és a Föld Szíve
mazó burokként ölelte körül egykor a Földet: Isten társa, Szférikus Fiú-Lány, a Földnek a tiszta szemléletiség általi regenerálója. A Föld megromlott szalitteréből formált ember, egy olyan lefelé-ereszkedés következményeként, amely (még) nem bűnbeesés, hanem a félig isteni, félig megromlott Föld felé közeledő Gyógyítás újabb lépése, már megformált ember, szellemember. Amaz a művészet, emez a művész, ha lefordítjuk a dolgot egy olyan későbbi nyelvre, amely - immár a fokozódó bűnbeesés következtében - ma már nem sokkal érthetőbb, mint Isten embereinek ősi nyelve. A helyzet többértelműnek és bonyolultnak látszik Az Aurora erről a Szféráról nem beszél; a böhmei tradícióból azonban, úgy, amint annak folytatója, Franz von Baader megfogalmazza 6 , világosan kirajzolódik képe. „A kabbalisták a dolog magyarázatául két Ádámot feltételeznek, egy elsőt és egy másodikat. Számukra az első a mennyei (a Philosophie divine szerint Etre divin és Elohim) - az első egészen szellem volt, földi test nélkül, a második a belelehelt isteni lélek által (mert ezt a lelket nem az elemektől kapta, mint az állatok) megelevenített földi test, amelynek az első szerszámául kellett volna szolgálnia, hogy a teremtés művét a megrontott Földön végrehajtsa, és egészen paradicsommá változtassa: amiért is a mennyei Földről a sötét Földre, a magától Istentől megkezdett paradicsomba helyeztetett, és a földi Ádámmal egy személyben egyesíttetett. Most lett csak Ádám szellem, lélek és test, de a két Ádámot és a két Földet nem szokták megkülönböztetni." 4,6. (Klein, Einleitung in die Bibel. Straßburg, 1820, 82., és Schöpfung der Welten, 1823.) Az Androgín Szféra gondolata a „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra" és a „Teremte tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremte őt: férfiúvá és asszonnyá teremte őket" (lMóz 1,26-27) bibliai helyén alapszik; „A többes szamot joggal értelmezik a két szexuális potenciára vagy tinktúrára való utalásként", mondja Baader, de nyomban tiltakozik is az ellen, hogy „a mennyei androgín természetet a földi, némely állatokon előforduló kétneműséggel összekeverjük". Közelebb kerülünk talán a titokhoz, ha a „férfit és nőt" nem - mai szokás szerint - egyértelműen szexuális lényekként értjük, hanem a házasság misztériumában megszentelődő „férj és feleségként"; megsejtünk akkor valamit abból is, a házasság „intézményének" mai romlása hogyan függ össze a Földdel való kapcsolatunk romlásával. A mi Isten-fogalmunk kínai megfelelője, a k'ien és a k'un ugyanezt a titkot mondja ki - k'ien mint a Teremtő és k'un mint a Strukturáló. A k'ien és k'un Szféra a k'ien és k'un Isten képe-mása. Isten és Ember KettősEgysége - Isten és Ember, külön-külön és együtt k'ien és k'un Kettős Egységében volt kezdetben a katasztrófába beleteremtett Föld őre és ápolója. A Böhme utolsó befejezett művében, a Mysterium Magnumban megfestett kép, az Aurora képéhez hasonlatosan, megőrzi az Eredeti Ember részben testi voltának gondolatát, fenségében azonban semmivel sem marad el a baaderitól: (16,6-10:) „A Szt. Benső Testiség a tiszta elem felől áthatotta a négy elemet, magában tartva a Föld limusáí (mint külső szulfurikus testet), mintha elnyelte volna; az mégis valóságos volt, de olymód, ahogyan a sötétség ott lakozik a fényben, sötétségét a fény előtt nem tudva kinyilvánítani; ám amikor kialszik a fény, a sötétség megmutatkozik. így tartotta a benső ember a külsőt fogva önmagában, és áthatotta, ahogy a tűz izzik a vasban, s azt hinnéd, tiszta tűz; ha azonban kialszik a tűz, a fekete, sötét vas megmutatkozik. így volt az első ember is, midőn a paradicsomban állt biztonságosan, ahogyan az idő van ISTEN előtt, és ISTEN az időben, és egyik sem
