Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Corpuse evangelicorum - GICZI ZSOLT: Sorsforduló

politikai szervezkedést. Valóságos társadalmi támogatottságánál jóval nagyobb befolyást biztosított számára a szovjet csapatok magyarországi jelenléte. így a Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterei között három kommunista szerepelt. A belügyminiszteri tárcát ugyan a parasztpárti Erdei Ferenc kapta, ám ő erőteljesen rokonszenvezett a kommunistákkal. Ráadásul a rendőrség tisztikarában hamarosan többségbe jutottak a kommunista párthoz tartozók. Az újonnan felállított Politikai Rendészeti Osztály már teljesen a kommunisták fennhatósága alatt állt. Ezzel az MKP meghatározó szerepre tett szert a politikai hatalom megragadásáért folytatott harc szempontjából rendkívül fontos állami szervben.

17 A politikai rendőrség feladatkörébe tartozott a háborús és népellenes bűnöket elkövetett személyek felkutatása és bíróság elé állítása. Ezeket az eljárásokat a szervezet kommunista irányítói gyakran ellenfeleik megfélemlítésére használták fel. A rendőrségen kívül a kommunisták ott voltak a jelentősebb állami, közigazgatási és más hivatalokban is. 1945-ben a Magyar Kommunista Párt taktikai megfontolásokból igyekezett kerülni az egyházakkal történő összeütközéseket. A kommunista vezetők a rendelkezésükre álló fórumokon szüntelenül azt hangoztatták, hogy az ország újjáépítésében együtt kívánnak működni a vallásos tömegekkel és a demokratikus magatartást tanúsító egyházi személyekkel. Szavakban kiálltak a vallásszabadság teljes mértékű biztosítása mellett, s csupán a „reakciós módon viselkedő" egyháziak ellen hirdettek harcot. Ezeknek a deklarációknak az értékét azonban nagyon kétségessé tette az a tény, hogy a kommunisták fenntartották maguknak a jogot a reakciósság mibenlétének saját szempontjaikon alapuló, önkényes értelmezésére. Az MKP 1945 szeptemberében, a budapesti törvényhatósági és az azt követő nemzetgyűlési választásokra kidolgozott programjában így összegezte az egyházakkal kapcsolatos álláspontját: „A reakció a hívőket, az egyházat akarja szembeállítani a kommunistákkal. A Magyar Kommunista Párt a vallásszabadság biztosításáért száll síkra, tiszteletben tartja mindenki vallásos hitét, a magyar jövő biztosításáért együtt akar haladni a magyar nép hívő tömegeivel. A Magyar Kommunista Párt az egyházak és a magyar demokrácia közötti jó együttműködésért száll síkra, és ezért tiszteletben tartja az egyházak jogállását."

18 Az idézetben szereplő kijelentések őszinteségét meg kell kérdőjeleznünk, hiszen tudjuk, hogy az elkövetkező évek során a kommunisták az egyházak jövőjére vonatkozó 1945-ös ígéreteikkel éppen ellentétesen kezelték a magyarországi vallási közösségeket. Hogy a kommunista vezetők egy pillanatig sem gondolták komolyan a fenti megnyilvánulásukat, azt maga Rákosi Mátyás vallotta be a Magyar Dolgozók Pártjának 1948. júniusi alakuló kongresszusán tartott beszámolójában: „Minden tárgyilagos ember egyetért velünk abban, hogy mi 1945 tavaszán, minden ellenállás nélkül végrehajthattuk volna az állam és az egyház szétválasztását és azokat az intézkedéseket, amelyeket a nyugati demokráciák előttünk évtizedekkel vagy egy-két évszázaddal már előbb megtettek. Mi nem éltünk ezzel az alkalommal akkor, mert előre láttuk, hogy a demokrácia egészséges fejlődése során eljön az idő, amikor a magyar nép zöme a kérdések rendezését politikai érettségének eredményeképen (sic!) maga fogja követelni."

19 Tehát a kommunisták a második világháború befejeződését követően elhatározták az állam és az egyház szeparációját, amit természetesen nem lehetett megvalósí-