Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Corpuse evangelicorum - PENTIKÄINEN, JUHA: Lars-Levi Laestadius... (Csepregi Márta ford.)

észak-amerikai skandináv emigráns gyülekezetekben vasárnaponként legalább egy prédikáció finnül hangzik el annak ellenére, hogy a hallgatóság jobban tud angolul. A lapp identitás és Laestadius tanítása a kegyelem rendjéről A „kegyelem rendjéről" szóló tanításban, mely a laestadianus tanok egyik sarkalatos pontja, fontos szerephez jut a lapp identitástudat. Mind Laestadius postilláinak, mind a követők igehirdetéseinek fontos eleme a Szentlélek megszakítatlan működéséről szóló tanítás. A Szentlélek a földön élő, egymáshoz láncszemekként kapcsolódó szentek életében fejti ki hatását. A sort Jézus Krisztus nyitja, aki mennybemenetele előtt a „kulcsok hatalmát" Péter apostolra és rajta keresztül az akkor még tiszta ősegyházra hagyta. Miután az első pápának elismert Péter mártírhalált halt, elkezdődött a katolikus azaz egyetemes egyház hanyatlása. A tiszta hagyományt az üldözött, földalatti egyházak tartották életben egészen Luther Mártonig, akinek a laestadianus tanításban igen fontos, szinte mitikus helye van, mint aki az igazságot ismét napvilágra hozta. A szigorú lutheránus ortodoxia és a felvilágosodás idején azonban a lutheri tanok is „halott doktrínává" váltak a svéd egyházban, míg Lars Levi Laestadius újra életre nem keltette őket, és átadta „a fájdalmak között létrejött, elsőszülött svéd-lapp gyülekezeteknek". Az ő küldetésük, hogy végigéljék a Jelenések könyvéből ismert „utolsó idők harcait és megpróbáltatásait". Laestadius mitikus és eszkatológikus gondolkodásának középpontjában van az a meggyőződés, hogy minden intézményesedéit egyház mélyén működik egy gyülekezeti mag, ecclesiola in ecclesia. Jézus tanítványaitól kezdve a mai „felébredt keresztyénekig" az igaz hit őrzőinek feladata az, hogy hirdessék a bűnök bocsánatát. Laestadius szerint az ember a lelke mélyéig bűnös, de része lehet a megváltásban, ha megtér, és elfogadja a hívők gyülekezetében elhangzó szavakat: „Meg vannak bocsátva bűneid Jézus nevében és engesztelő vérében". Mindennek fényében igen jelentős, hogy abban a láncolatban, mely az apostoli időktől a német Lutheren és a herrnhuti Zinzendorfon keresztül a laestadianusokig közvetítette az igazságot, a Laestadius előtti utolsó személy lapp volt. A nagy ébresztő így vall arról a találkozásról, mely 1844 nyarán Aseléban történt vizitációs útján: „... egy Maria-nevű lapp leány a oltár előtti beszéd után megnyitotta nekem szívét... Hosszú utat járt be, míg világosságot talált a sötétségben...Itt van egy Maria, gondoltam, aki Jézus lábainál ül. És én csak most látom azt az utat, gondoltam, mely az életre vezet. El volt rejtve előlem addig, amíg nem beszéltem Mariával. Az ő egyszerű elbeszélése vándorlásáról és tapasztalatairól olyan mélyen hatott rám, hogy én is felismertem az utat. Azon az estén, melyet Maria társaságában töltöttem, ízelítőt kaphattam a mennyei boldogságból. ... Emlékezni fogok erre a szegény Mariára, ameddig csak élek, és remélem, hogy találkozom vele a síron túli dicsőséges világban." Vitathatatlan, hogy Aseléban történelmi jelentőségű találkozás zajlott le Laestadius és a lapp leány között. De a lány neve nem Maria volt, hanem Milla Clemensdotter. Az esemény erősen kiszínezve jelenik meg a Laestadius-életrajzokban és a szépirodalomban. A mítosz megszületését egyrészt az segítette elő, hogy Laestadius lelki anyja valóban a lappok közül került ki, másrészt, hogy az elbeszélés később fontos he-