Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Figyelő - SZENTPÉTERY PÉTER: G. van der Leeuw könyvéről (Gerardus van der Leeuw: A vallás fenomenológiája)

G. van der Leeuw könyvéről Gerardus van der Leeuw: A vallás fenomenológiája (fordította: Bendl Júlia, Dani Tivadar, Takács László, Osiris Kiadó, Budapest, 2001.) Van der Leeuw (1890-1950) 1918-1950 között a vallástörténet, a teológia és az egyiptomi filológia professzora volt a groningeni egyetemen, közben 1945-46-ban holland kulturális miniszter. Több mint 600 oldalas művében hatalmas anyagot dolgoz fel, könyve a rengeteg név, idézet, hivatkozás miatt nem könnyű olvasmány, alapos előképzettséget tételez fel. (Jó néhány fordítói, kiadói jegyzet elkelt volna, nem beszélve a teológiai fejtegetések alaposabb lektorálásáról.) Az utolsó részben, az Epilegomena-ban hívja fel az olvasók figyelmét szándékának helyes megértésére. Nem vallástörténeti vagy teológiai művet kívánt írni, hanem fenomenológiát: „A fenomenológia a fenomént keresi. Ám a fenomén az, ami megjelenik. Ez három dolgot jelent: 1. A fenomén valami; 2. Ez a valami megjelenik. 3. Azáltal fenomén, hogy megjelenik. Ám a megjelenés egyaránt vonatkozik arra, mi megjelenik, és arra is, akinek megjelenik" (583.). „A fenomenológia csak egyet akar: tanúságot tenni arról, ami megjelent előtte. Ezt csak indirekt módon, a megtörtént egy második élménye, egy rekonstrukció által teheti meg. Ezen az úton sok akadályt kell leküzdenie. Számára a szemtől szembe való látásmód tilos. De a tükrön keresztül sok minden megpillantható. És a látottról már beszélni lehet. (589)." A vallásfenomenológia nem költészet, nem vallástörténet, nem valláspszichológia, nem vallásfilozófia, és végül, de nem utolsósorban nem is teológia: „A teológia Istenről beszél. A fenomenológiában Isten nem szubjektum, és nem is tárgy, ebből következően fenoménnak kell lennie, aki megmutatja magát. S O nem mutatja meg önmagát, vagyis nem úgy, hogy őt megérthessük és róla beszélhessünk. Ha megmutatkozik, akkor ezt egészen másként teszi, ami nem értelmes beszéd, hanem kinyilatkoztatás. Ez a teológia dolga. Neki is van egy oda és egy ide útja, ám az oda és ide nem adottság, nem magyarázat, hanem elrejtettség és megnyilatkozás, ég és föld, talán ég, föld és pokol. A fenomenológia mit sem tud az égről és a pokolról. O a földön van itthon, bár a túlvilág szeretete élteti" (596.). Ezek szem előtt tartásával kell, nem egyszerűen olvasni, hanem tanulmányozni, ízlelni e monográfiát, elgondolkodni szokatlan, nemegyszer meghökkentő állításain és alkalmasint vitatkozni velük A mű öt fő részből áll: 1. A vallás tárgya, 2. A vallás alanya, 3. Tárgy és alany kölcsönhatása, 4. A világ, 5. Alakok. Már a vallás tárgyának meghatározása sem egyszerű, hiszen „Ami a vallástudomány számára a vallás tárgyát képezi, azt a vallás szubjektumnak tekinti... A vallásban isten tevőleges alany az emberrel szemben, a tudomány csak az ember cselekedetéről tud istennel szemben, de semmit sem szól az isten cselekedetéről" (19.). A vallás tárgya a hatalom, mindaz, akiben, amiben valamilyen hatalom van, a kis szent tárgyaktól, fétisektől, manától kezdve az abszolút személyes (atya)istenig, és a személytelen abszolút hatalomig, a sorsig, aki, amely „az összes isten". A vallás alanyát (aki, amely a hit számára persze tárgy) három részben tárgyalja: A) a szent ember, B) a szent közösség, C) a szent az emberben: a lélek. „Az ember