Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Figyelő - BÉRES TAMÁS: Schleiermacher magyarul (F.D.E. Schleiermacher: A vallásról)

Schleiermacher magyarul E D. E. Schleiermacher: A vallásról (Osiris Kiadó, Budapest, 2000.) Hosszú várakozás után, végre megjelent Schleiermacher első, egyben egyik legjelentősebb műve magyarul is, mely a következő alcímet viseli: „Beszédek a vallást megvető művelt közönséghez." Az először 1799-ben kiadott könyv megszületésének szellemi hátteréről és öt beszédének tartalmi bemutatásáról a Credo tavalyi 1-2 számában már ejtettünk szót. Nehéz volna túlbecsülni a romantikus alapmű teológiatörténeti értékét. A romantika, mely az európai szellemi-művészeti életben a 18. század végének és a 19. század elejének általános hangulati-érzelmi állapotát volt hivatott kifejezni, mind a képzőművészetben és irodalomban, mind a filozófiában viszonylag jól körülhatárolható közös nevezőjű művek közvetlen háttereként jelenik meg. A művészetek terén nagy vonalakban a (neo)klasszicizmus és a realizmus között találjuk. A német idealista filozófia történetében Fichte és Hegel közt csaknem zsákutcának számít ez az egyén szabadságának megvalósítását célul tűző áramlat, melynek képviselői Schellingen és Friedrich Schlegelen kívül mindannyian kimagyarázkodásra kényszerülnének legitim filozófus voltukat illetően: Joseph von Görres és Franz von Baader a katolikus misztika irányába indult, Novalis és Hölderlin a költészetben találta meg filozófiai célját, Wilhelm von Humboldt elsősorban oktatásszervezői és humanisztikus nyelvfilozófiai tevékenységével vált ismertté, Schleiermacher - aki szakmailag is elismert Platón-fordításokat készített és lényeges eredményeket ért el a hermeneutika területén -, munkásságával a teológia felé nőtte túl vallásfilozófiájának kereteit. Feltűnő, hogy a romantikus filozófusok egyike sem kerülte el a vallás kérdéseivel való következetes szembenézést. Ebben annak igazolását kell látnunk, hogy a felvilágosodás racionalizmusába belefáradt lélek az egészhez, pl. - Schleiermacherhez hasonlóan - az univerzum egészéhez vezető út képében talált egérutat, és ennek kifejezésére a vallás jelensége bizonyult a legalkalmasabbnak. Érthető, hogy a mindenkori kultúrát író három társának, a szellem, művészet és eszme történetének alakulásától eltérően, a teológia nem függetlenedhetett ilyen rövid időn belül a benne kifejeződési formáját kereső romantikától. Joggal állapítja meg a fordító Gál Zoltán a könyvhöz írt utószavában, hogy a szerző teológi-