Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Thesaurus Ecclesiae - TRAJTLER GÁBOR: Szokolay Sándor:Confessio Augustana

lító elemzését 1988-ban a Diakónia folyóiratban tettem közzé. A sorozat záróköve a Weltler Jenő emlékére írt Korál-requiem (1992). Weltler Jenővel való kapcsolatáról többek között így emlékezik: „Senkivel össze nem téveszthető jelensége volt életünknek. Csak szeretni lehetett. Lelkesedéssel teli derűje ellenállhatatlan volt. Eletemet sok szál fűzte hozzá, mely elszakíthatatlan fonattá növekedett. Zenei, hitbeli, baráti, rokoni kapcsolatunkat a szolgálat közös feladatai egymásra találássá tették... Ő hívott elsőnek a Lutherániába. Bach isteni magasságú szakralitását ő tette élő élményemmé. Bach passióinak, kantátáinak, H-moll miséjének, Magnificat-jának megrendítő szépségű előadásai a templomi zene szerelmesévé tett életre szólóan. De mindennek a csúcsa az volt, amikor Bach koráljait vezényelte. Úgy, ahogy senki más! Bach prédikációs-ihletésű zenéjének minden tüzével, sírnivaló mélységével, fájdalmas gyönyörűségével. Jenő bácsi varázslatos iskolája nélkül nem jutottam, nem juthattam volna soha el addig a törekvésig, hogy az operaházból is templomot kellene csinálni! Hálát adok Istennek az ő szolgáló életéért." Szokolay 1957-től szerzett kantátái, oratórikus művei még: Vízimesék, A Tűz Márciusa, Világok vetélkedése, Istár pokoljárása, Néger-kantáta, Deploration, Magyar kórusszimfónia, Vitézi ének, Apokalipszis, Ódon ének, Hódolat Kodálynak, Ady-kantáta, Újévi kantáta, A minden titkok titka, Orbis pictus, Jeremiada, Magyar zsoltár, Tanúságtétel (Márton Áron mártír püspökről) és Jobbítsd a Nemzetöt. A millennium tiszteletére komponálta a Symphonia Ungarorum című oratóriukus szimfóniádot. A kórusműciklusok, kisebb kórusművek, szólóhangra írt dalok felsorolásától eltekintve még meg kell említenünk, hogy hangszeres művek is bőven kerültek ki keze alól. A legnagyobbak szimfonikus alkotásai: Hegedűverseny (1957), Zongoraverseny (1958), Trombitaverseny (1968), hallata Sinfonica (1968), Archaikus nyitány (1977), Rapsodia (1978), Concertino fuvolára (1981), Concerto (1983), a Három szimfónia (1996, 1997, 1999), Kettős hegedűverseny (1993), Római vonós szimfónia (1992), a Magyar concerto grosso (1996). Számos művet komponált szólóhangszerekre és kamaraegyüttesekre. Számára nincsenek kevésbé kedvelt hangszerek. Repertoárjában bőven találnak alkotásokat vonósok, fúvósok, hárfások és cimbalmosok is. Hadd említsük meg orgonaműveit: az Orgonafantáziát, a Balladát, és mindenekelőtt az Al fresco-t, azt az öttételes művet, melyben az orgona új lehetőségeit aknázza ki meglepő, de egyben megragadó módon. Nem kívántam teljességre törekvő, lexikonba való műjegyzéket írni, de érzékeltetni szándékoztam, Szokolay Sándor igen sokoldalú, rendkívül termékeny zeneszerzői munkásságát. És ha ismerjük partitúráit, a leírt rengeteg apró hangjegyet, az állandó mozgást, amely műveit jellemzi, megállapíthatjuk, nemcsak a kottapapírral, hanem a tintával sem takarékoskodott. (Tréfás megjegyzése a muzsikusoknak: egyszerűbb lett volna fekete papírt vennie, és kikaparni belőle a „nem-hangjegyeket".) Mennyi munka egyegy ilyen mű megírása - nem is szólva a háromórás opera vezérkönyvéről! Aki hallja Szokolayt beszélni, az tapasztalhatja, mindig van tartalmas, építő mondanivalója, és nem is kevés. Ugyanígy zeneműveinek is. Erről úgy vall a szerző, hogy mindezt az Úristen bízta rá, és idézi Bornemisza Pétert: „Az oldalamon is kifakadt volna, ha a számat föl nem tátottam volna!" Mert minden művének van eszmei értéllfi