Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.
OROSZ GÁBOR VIKTOR: A kétszínű élet partján
V^,J 1 Sokan szembehelyezik Keresztelő János bűnbánatra hívó felszólítását Jézus örömhírével, de a bibliai szövegek másról tanúskodnak. Miközben Jézus a közelgő szabadítás és megváltás örömhírét hirdeti, még jobban kiélezi Isten ítéletének közeliségét, amikor az Isten előtti számadás kikerülhetetlenségére figyelmeztet. (Mt 19,28-29; Mk 13,32-37; Lk 17,22-37) Most van az ideje a bűnbánatnak, a megtérésnek, a kitárt ajtókon való belépésnek, most, mielőtt túl késő lenne. Aki elmulasztja a jelen pillanatban rejlő lehetőséget, az kirekeszti magát, az elveszett. Mivel senki sem tudja önmagát megmenteni, egyedül az ajándékba kapott új kezdet lehetősége marad. Megfigyelhetjük azt is, hogy míg az Ószövetségben legtöbbször a törvény külső megtartása vagy be nem tartása ítéltetik meg, addig Jézusnál a beléje vetett hit (Mk 16,16; Mt 8,10-11; Lk 18,8) és a belső megtérés (Mt 11,20; Lk 11,29-32) az ítélet tárgya. Az eddig tett megállapításaink azt a kérdést görgették maguk előtt, hogy Isten eljövetele mikor válik konkrét eseménnyé? A keresztyén hit szerint Jézus kereszthalálában és feltámadásában teljesedtek be a váradalmak. Jézus kereszthalála döntő jelentőséggel bír az ítélet megértése szempontjából. Mert más történt. Isten számonkérése helyett, amelyben senki sem bizonyulhatott volna igaznak, Isten egyszülött Fiának halála: Jézus meghalt a kereszten. Ami azt jelenti, hogy elítélésünk helyett ami jogos lett volna - ítéletét őrá helyezte. így Jézus halála az az esemény, mely elvette a világ bűnét. Kétségtelen azonban, hogy ez a szemléletmód nem azonnal vált egyértelművé a keresztyének számára, mindenesetre leszögezhetjük: Jézus megváltó halála és feltámadása okot ad az örvendezésre, hiszen a megbocsátás és az új lét lehetősége adott. De mit jelent ez az ítélet szempontjából vagy sokkal inkább: beszélhetünk-e ezek után Isten eljövendő ítéletéről? A bűnök bocsánatáról szóló örömhír kimondása mindenesetre lehetségessé vált, hiszen Jézus ezért halt meg a kereszten. János jelen időben mondja, hogy aki hisz, az átment a halálból az életre (Jn 5,24), aki nem hisz, az már elkárhozott (Jn 3,18). Mégis keresztyének és nem keresztyének számára is érvényes: az ítélet még előttük van, feléjük tart, hiszen az eljövendő végítéletkor nekik is meg kell állniuk Isten ítélőszéke előtt. „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat." (2Kor 5,10) Fontosnak tartom azonban az utolsó ítélet helyiértékének meghatározását. Az ítéletről szóló kijelentések mindig az intelmek kontextusában hangzanak el. Azok az emberek, akikhez ezek az intelmek szólnak, hívő keresztyének, azok, akiket Krisztus megváltott és így bűnbocsánatban részesültek. Másrészt az igehelyek arról is tanúskodnak, hogy ezek a keresztyének Isten eszkatológikus új teremtéséhez tartoznak. (Jn 5,24-25; 2Kor 4,7-18) És csak harmadsorban állítható, hogy nekik is Isten ítéletével kell számolniuk. Összességében olyan láncolat áll előttünk, mely az eszkatológikus látásmód alapvonalait rajzolja ki. Az ítéletről most három dolgot állíthatunk: Jézus Krisztus személyében elrejtve megtörtént, az Úr visszajövetelében látható módon megvalósul, de mindez meghatározza a jelent. Egyúttal megállapíthatjuk, hogy Jézus két értelemben is megváltoztatta az ítélet mindaddig megszokott felfogását: az ítélet a jövőben vár