Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - HORVÁTH PAL: A felvilágosodás és a romantika határán (Az alig ismert J. G. Hamann)

antológiában megjelent ugyan, ám teológiai, filozófiai és irodalmi emlékezetünkbe aligha férkőzött be. Johann Georg Hamann 1730-ban Königsbergben, Kelet-Poroszország fővárosában látta meg a napvilágot, ott, ahol a bölcseletben oly nevezetes földije, Kant is született s nem messze a híres tanítvány, Herder gyermekkorának színterétől, Mohrungentől. Apja fürdő- és seborvos volt, aki módját találta annak, hogy tehetséges fiát a königsbergi egyetemre járassa. A tehetség és a túláradó rendszertelenség és szertelenség már ekkor kísérője lehetett Hamann életének: jogot, történelmet, teológiát, földrajzot, klasszikus nyelveket tanult az egyetem falai között, de vizsgáit egyik tárgyból sem tette le; diplomát, akadémiai rangot sohasem szerzett, ám annál nagyobb jártasságra tett szert a keleti nyelvek és a régi kultúrák ismeretében. Feltételezhetjük, hogy diákévei a pedáns pietizmus kegyes világában és a radikális racionalizmus, a német felvilágosodás bűvöletében teltek: ezek azok a szellemi hatások, amelyek ellen lázadva Hamann a korai romantikus miszticizmus példaértékű alakjává válhatott a német szellemi életben. A korabeli német értelmiségi lét kötelező kereteitől ő sem tudta függetleníteni magát. Korán bontakozó írói tehetsége ugyan már ekkor is feltűnést keltett, ám nem mentette meg attól, hogy a litterátus elmék számára megszokott pályára lépjen: az 1750-es évek elején egy rigai német kereskedő otthonába került házitanítónak. Házassági kilátások és ifjúi barátságok ígéretében teltek a következő esztendők, amelyes során Hamann érett és ismert publicistájává vált a kor Nyugat, Anglia és Franciaország felé tájékozódó porosz, német szellemi életének. 1756-ban rigai munkaadói, a Behrens-család jóvoltából Londonba utazott, ahol két évet töltött; utazásának pontos okát nem ismerjük, ám az gyanítható, hogy a „porosz" világból kilépő Hamann számára ez az idő a „szabadosság", a „kicsapongás" korszaka. Ám amint egykor Szent Ágoston számára Itália, úgy Hamann életében London is a metanoia színtere: 1758-ban, a bibliai igék újraolvasása közben éri az a megrendítő hit-élmény, amely nem pusztán további életét, de egész szellemi látását is meghatározza. Az új, rajongó vallásosság egész életét átrendezi: Rigában már idegennek érzi magát, így visszatér Königsbergbe, ahol - apja ápolása közben - egy letisztult, szókratészi morál nevében megkezdi igazi, tanítványokat, barátokat és ellenfeleket hozó írói működését. 1759-ben jelent meg első nagyobb írása, amelyet további kötetek követtek. Állást nem vállalt: szerény járadékból élt, néha még tehetős pártfogók támogatására is rászorulva, szinte kizárólag az írásnak és igen kiterjedt levelezésének szentelve idejét. A 60-as évektől keleti nyelvekkel foglalkozott; különösen a héber és az arab vonzotta, olvasmányai között pedig a bibliai és az antik bölcseleti témák álltak az első helyen. Nem volt sem lelkész, sem céhbeli teológus ugyan, ám az a sajátos misztikus spiritualitás, amelyet egész személyisége sugárzott, egy olyan bennsőséges vallásosság hírnökévé tette, amely a kor szalonjainak szkeptikus deizmusától vagy ridegen okoskodó szabadgondolkodásától élesen elütött. Egy időben szerkesztette a Königsberger Zeitungot, közben pedig cikkekben, pamfletekben csatázott Kant és a berlini felvilágosodás eszméi ellen. Tanítani nem tanított, de sokan tekintették mesterüknek: szelle-