Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - FONT ZSUZSANNA: Zinzendorf és a herrnhutiak

több okból is szimpatikusak voltak neki. Az ágostoni kegyelemtanhoz közeledő janzenizmus könnyen akceptálható volt egy lutheránusnak, másrészt fellépésük pápaellenes éle sem maradt rá hatástalan. Barátsága Louis Antoine de Noailles kardinálissal ekkor alapozódott meg, neki ajánlja később a franciára fordíttatott Arndt-művet, az Igaz kereszténységet (1723). Már ekkor meggyőződése, hogy a Jézus szeretetében és követésében megvalósuló közösség képes áthidalni a nyilvánvaló dogmatikai ellentéteket. Noha mind Hollandiában, mind Párizsban részt vett a társasági életben, sok lehetőségét ekkor próbálta ki először (lottó, opera stb.), életmódjában azonban a hallei eszmények az irányadóak, törekvés az üdvösséghez nem szükséges dolgok (adiaphora) kerülésére, mint a tánc, pénzben való játék stb. Hazatérve - újra csak a család elvárásainak eleget téve - választófejedelmi szolgálatba lép mint udvari igazságügyi tanácsos; e hivataltól igyekszik minden törvényes szabadságolási lehetőséget kihasználva távoltartani magát. Rövidesen kisebb konfliktusokba keveredik a drezdai udvarban, nehezményezik pl. a házában rendszeresen tartott vallásos összejöveteleket. Ez azonban már 1722-ben bekövetkezett házasságkötése után történik. Erdmuthe Dorothea von Reuss-Ebersdorffal kötött házasságát azért is kell itt kiemelnünk, mert általa a nagyanyai háztól is eltérő vallásos miliőt ismert meg. „Ebersdorfban egy csomó lelket találtam, akik vallási különbségre, az egyéni meggyőződés különbségére való tekintet nélkül csatlakoztak egymáshoz, anélkül, hogy a külső előírások másságát figyelembe vették volna". Szeparatisták, radikális pietisták fértek meg békésen az ebersdorfi udvarban, olyanok, mint a gyakran idelátogató Johann Wilhem Petersen, aki ekkor már a mindenek helyreállítása tanával minden ember végső megváltását is hirdette. Petersen barátja és tanainak propagálója volt Johannes Klein-Nikolai, aki évekig ebersdorfi udvari lelkész is. Igazi Philadelphia gyülekezetnek látta Ebersdorfot Zinzendorf a Jel. 3,7 értelmében; a tanbéli határokat átlépő, a felebaráti szeretetet gyakorló igazi keresztény közösségnek. Másik teológiai élménye volt, hogy a gyermekkorától szívesen előtérbe állított Krisztusmisztika erőteljes megfogalmazásaival találkozhatott itt. A középkori jegyes misztika a német barokk költészettől nyelvileg is új impulzust kapott. A vallási radikalizmus néhány közösségének frazeológiájában a 18. század elején Krisztus vérének és sebeinek felmagasztalása, a Krisztus-követés e középkori módja gyakran jelentős szerephez jutott. Zinzendorf életének, nézetei alakulásának ismertetése után a herrnhuti közösség létrejöttére kell rátérnünk, előtte azonban az írásunk elején említett politikai-egyházpolitikai megjegyzéseket kell kiegészítenünk. A Szászország déli részén fekvő Felső-Lausitz (ahol az említett jeles famíliák birtokosok voltak) egyházi viszonyairól fontos tudnunk, hogy a világi patrónusok különleges jogokat, máshol meg nem lévő önállóságot élveztek. Püspök nem volt ebben az országrészben, az egyházi fensőbbség Bautzenben működött és ez nem a drezdai főkonzisztóriumnak, hanem a titkos tanácsnak volt alárendelve, így tehát világi és nem egyházi hatóság állt a világi patrónusok fölött; még az egyháziak intézkedései is rajtuk keresztül jutottak el a lelkészekhez. Az még nem az egyházi jogi viszonyok keretébe tartozik, hogy 1722-ben mintegy tíz fő menekült a szomszédos Morvaországból, a Zinzendorf által nagyanyjától meg-