Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - FONT ZSUZSANNA: Zinzendorf és a herrnhutiak

ra legműveltebb nagyasszonya volt, a modern európai nyelveken kívül a klasszikusokon is olvasott, írt, zenélt, udvarában mégis a szelíd kegyesség uralkodott. A kortárs feljegyzések már az 1670-es években is úgy emlékeznek meg grosshennersdorfi udvaráról, mint ahol az üldözött protestánsok mindig támogatást találtak. A Habsburg birodalom területeivel határos lausitzi birtokokon nem volt ritka az ilyen esemény. A gályákról szabadult magyarországi lelkészek is felkeresik őt.

3 Ilyen hangoltsággal könnyen vált Katharina Gersdorf a pietizmus egyik korai hívévé. De szellemi önállóságát kifejezte velük szemben is, nem csupán a klasszikus pietista tanok, hanem az irányzat radikális képviselői is megfordultak környezetében, mint az akkor még csak chiliaszta Johann Wilhelm Petersen vagy Hochmann von Hochenau, aki fia nevelője is volt. A fiatal Zinzendorf

4 tíz évesen, 1710-ben került a hallei paedagogiumba. Az árvaház (Waisenhaus) és más alapítványi iskolák mellett ez a középfokú intézmény igen magas ellátási költséget kért diákjai után, így csak tehetős polgárok és nemesek tudták igénybe venni. Tananyaga valójában a szokásos gimnáziumi anyag, kiegészítve modern nyelvekkel (francia, olasz), valamelyes kortárs történelmi ismeretekkel, heraldikával, földrajzzal, ezenkívül technikai ismeretek és zene jelentettek pluszt a még mindig túlsúlyban levő klasszikus nyelvek mellett. Családja magas állása miatt Francke asztalánál étkezett, de az otthoni, Krisztust középpontba állító szelíd kegyességet nem lelte itt meg. „Nevelésem kemény és rideg volt, a diákok velem szemben többnyire megvetőek és ellenségesek" - írja késői önéletrajzában. Ennek ellenére a hallei hat év sok új ismerettel gazdagította, otthon megalapozott kegyességét új elemekkel gazdagította. A hallei pietista mozgalom felfelé ívelő szakaszában itt tartózkodó fiatal grófra mély benyomást tettek a naponkénti beszélgetések során „az épületes hírek Isten országából" („erbauliche Nachrichten aus dem Reich Gottes") és nem utolsó sorban a világ minden tájáról visszaérkező misszionáriusok jelentései. Itt kötött életre szóló barátságot és szövetséget diáktársával, a svájci református Friedrich von Wattewillevel, akivel egyszer - a kelet-indiai misszionáriusokat hallgatva - arról beszélgettek, hogy „bárcsak a pogányok ne térnének meg addig, amíg mi felnövünk". Watteville és még három társa tartozott ahhoz a szűkebb baráti körhöz, amit a vallásos ébredésük megerősítése céljából hozott létre. Diáktársainak egyike a szepességi Johannes Jony volt, aki 1714 és 1716 között volt a hallei a paedagogium tanulója.

5 A hallei paedagogium után családja kifejezett kívánságára nem tanulhatott teológiát, jogi tanulmányokat folytatott Wittenbergben 1716-tól három éven át. Szorgalmasan képezte azonban magát a teológiai disciplinákban is, olvasással, egyéni beszélgetésekkel. Megismerkedett a lutheránus orthodoxia álláspontjával, és amennyire lehetett, kora ellenére, de társadalmi státuszát is felhasználva törekedett a pietista-orthodox ellentét mérsékelésére. Az egyetemi tanulmányokat - ismét csak rangjának megfelelően - Kavalierstour, külföldi tanulmányút követte. Három hónapot Hollandiában, hetet Párizsban töltött. Tanulmányai kiegészítése mellett a tanulmányút legnagyobb hozadéka volt, hogy a lutheránus egyház belső frontjai után a konfesszionális sokszínűséget, a tolerancia működését volt módja megtapasztalni Németalföldön, Párizsban pedig a katolicizmust ismerte meg alaposan. A francia századelő nagy egyházpolitikai-dogmatikai vitájában a janzenista álláspontot képviselők