Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

NAGY ZOLTÁN: Nagycsütörtök asztalánál

Rostán fehérre pattogattunk, cérnára fűztünk gyöngynek, csutkádnál melegedtünk, tehén elé vetettünk. Nőj), kukoricatábla, felkiáltójel, zöld dárda élő tengere vagy te, zászlók tengere vagy te. Oltalmazónk, mióta hozott Kolumbusz hajója, nekünk lélegzel, testvér, örömünkre születtél. Eletünk fölött lángolj, utunkon messze világolj, zölded verjen szemünkbe, zölded csapdosson szívünkre. Kormos István Az úrvacsora liturgiája gyakorlati teológiánk egyik legérdekesebb, legtöbbet vitatott fejezete. Érdekesnek, sőt gondolatébresztőnek tartom a széder-este és az eucharisztia nagycsütörtöki összekapcsolását. Másrészt rokonszenves, bölcs meglátás, hogy az ilyen kísérlet semmiképpen nem jelenti az Újszövetség hellenisztikus-egyetemes értékeinek lefejtését. Visszatérő panasz -fentebb olvashattuk - hogy az evangélikus úrvacsorában túlteng a bűntudat. Ebben bizony van igazság. Más kérdés, hogy egy felelőtlenségre, önzésre, idióta lelkendezésre hajlamos korban hogyan és mennyire hadakozzunk az egyéni bűnbánat ellen. Meggondolandó. A kannibalizmusra vonatkozó gondolatsor - úgy vélem - szándékoltan éles. Megértem a tanítványok megdöbbenését, mégis azt kell mondanom, hogy a széttépett emberi test látványa másképpen sokkol, mint a titokzatos kenyér és bor. A keresztyén misztérium ugyan nem hazudtolja meg, de valami nagy sűrítettségben mégis föloldja a naturalizmust. Hiszen - amint a szerző is mondja - mégsem az érzéki tapasztalaté a végső szó... A szerkesztő