Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Figyelő - BOZÓKY ÉVA: Az áldozat (Bitó László könyveiről.)

s mikor melyik volt erősebb, az áldozta föl a másikat. Bitó László azonban nem megy el sem Freud, sem Jung mélylélektani felfogása felé, hanem miután Izsákot megszabadítja egy egyiptomi bölcs segítségével, az utószóban rátér teóriájára, amely az ember adottságairól, sorsáról, a gyilkolás és erőszak kérdéseiről szól. Sajátos idealista-ateista-istenkereső álláspont az övé. Szerinte az emberi lény kialakulása (teremtettsége) után egy otthonos, barátságos, gyönyörűséges világban (Éden) találta magát, amelynek legvonzóbb jelensége ő maga volt. Am nyughatatlan fantáziájával kitalálta a mítoszokat, és eltanulta a maga által alkotott földöntúli lényektől mindazt a rosszat, ami az ő szelíd, fűevő lényéből genetikailag hiányzott. Ebből a nézetrenszerből csak éppen az marad érthetetlen, hogy a jámbor növényevő élőlény miért álmodik magának haragvó, hadakozó szellemeket. Miért nem magához hasonló égi lények veszik körül? És hogy jut el az emberáldozat szokásához? De vajon honnan ered, és miként alakul az emberáldozat fogalma, szokása, hagyománya?! Hiszen a történelmi emlékezeten túli távolból szinte napjainkig terjed ez a hagyomány. Mózes törvénye szigorúan tiltotta az emberáldozatot, a próféták pedig mennydörgő haraggal ostorozták népüket, ha az megtévedt, és a szomszéd népek bálványainak hódolt hűtlenül, átvéve azok emberáldozati szokásait is. Maga az áldozat gondolata - lett légyen gyümölcsről, gabonáról vagy állatról szó - az ember időtlenül régi bűntudatából fakad. Az ősbűn, a bűnbeesés emléke valamiképp ott remeg a félelemben, a félelem pedig a közös tudatalattiban. Valami távoli rossznak az emléke kísért a veszedelmeknek kiszolgáltatott ember lelke mélyén, akit azonban nemcsak a „rettenet űz", hanem a Valakihez tartozás érzése is bíztat. Valakihez tartozik, akit ki szeretne engesztelni, mert nélküle feneketlen mélység tátong alatta. Dehát a megváltás is emberáldozat mondhatnánk, ha hit nélkül közelítenénk a kérdéshez. Hittel azonban más a jelentése: Istenáldozat. Az Atyaisten föláldozza Fiának földi életét a Fiú önkéntes engedelmességével, hogy aztán feltámasztásával adjon jelt és reményt a bűntudatos emberiségnek. Dehát miért - kérdezzük döbbenten, a Golgota és a Piéta ábrázolásoktól lesújtva. Miért nem bocsát meg az Atya az áldozat nélkül? Vagy a megsértett erkölcsi világrendről lenne szó? Korántsem. Hanem magáról az áldozatról, mely tudvalévően minden szeretet mértékegysége. Isten a tökéletes szeretet vonzáskörébe, melegébe, boldogságágba szánta az embert, ebbe akarja visszaemelni az önzés, gyűlölködés mélységéből, s ezért mutatja meg neki a tökéletes önfeláldozás útját. A halhatatlan, a feltámadáshoz vezető szeretetét. Bozóky Éva