Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Figyelő - HAFENSCHER KÁROLY: Magyar Kateketikai Direktórium

vezetője kérésére. Kötelességemnek érzem a könyv ismertetését és értékelését a Credo olvasói számára. Bemutatásomnak a „hitátadás" címet adtam. Ezt az új, gazdag tartalmú fogalmat is a Direktóriumból tanultam, mert az új szemléletmód és célkitűzés szerint többről van szó, mint iskolai hitoktatásról, hittanári munkáról. Itt a keresztény gyülekezet hitének átadásáról olvasunk, és a szerkesztők a gyülekezeti tagokat, a tanítványokat célozták meg elsősorban. A hitet ajándékba kapjuk ugyan, így valljuk mi is: a hit az evangélium meghallásából való, de nem tarthatjuk meg magunknak. Amennyire rajtunk áll, tovább kell adnunk, sőt hitünk úgy maradhat meg, ha megosztjuk, továbbadjuk. Ebben segít ez a publikáció, a tanítást és a nevelést egy érem két oldalának tekinti. A hitátadás nem is csupán az iskoláskorúakat érinti, hanem az egész gyülekezet felelősségét, fáradozását. Ez az új szemléletmód és célkitűzés megegyezik azzal, amit az evangélikusok az elmúlt 20. században német, skandináv és angol nyelvterületen összkatechumenátusnak, tartalmában pedig felnőtt katekézisnek neveztek. (A Der Erwachsene Kathechismus teológiai és gyülekezeti szintű kiadása ugyanezt a látásmódot képviseli; hasonló skandináv kiadásokra is hivatkozhatnánk, vagy a Katolikus Egyház Katekizmusára, amit már a holland káté vagy a francia katolikus felnőtt hittankönyv is megelőzött). Itt rejtett konszenzusról van szó, ami azt mutatja, hogy az elmúlt század második felében egy hajón utaztunk, hasonló körülmények között kellett szolgálnunk a különböző felekezetekben. A szekularizáció világában lokális tényezőket is figyelembe véve, azonos mandátumunk volt a döntő. Kimondatlanul is ökumenikus vállalkozás, ha az új szemléletmód szerint a keresztény tanítást és nevelést hitátadásnak tekintjük. Nemzetközi jelentőségű a Magyar Kateketikai Direktórium (MKD), abból a szempontból is, hogy 1997-ben, Rómában bocsátották ki a korszakváltást jelentő Katolikus Altalános Direktóriumot (KAD), és ennek átdolgozott változata a most megjelent könyv. A II. Vatikáni Zsinat idején (1964) elfogadott jóindulatú, de nem sok újat tartalmazó zsinati deklaráció csak kiindulópont lehetett. Nem volt nóvum, hanem a régi elmélet és gyakorlat konfirmatív jellegű irata csupán. Iskolacentrikussága mellett mind az ökumenikus, mind a miszsziói dimenzió hiánya volt még mindig érzékelhető. A Gravissimum educationis momentum kritikusai szerint legfeljebb további fejlesztésre volt alkalmas az irat. Jó vetőmagnak, életcsírának tartotta VI. Pál pápa is (az Evangelii Nuntiandi 144. pontjában, 1975-ben). Továbblépést a következő tanítással foglalkozó iratok sem jelentettek. Csak az 1997-ben kiadott KÁD hozott új hangot és irányvonalat a keresztény nevelés teljessége felé. Célja a keresztény nagykorúság elérése, tudatos participáció az egyház életében. Életre szóló program a tanulás, tanítás, nevelés együttese. Akik fogalmazták, tudták, hogy hosszú út áll még az egyház népe előtt, amíg a programból valóság lesz. Katolikus körök a Vulgata fogalmazásában szokták idézni Illés próféta feladatát: „grandis enim tibi restat via", azaz: „még hosszú út áll előtted..." (lKir 19,7). A hitátadás az egyházban nemzetközi és felekezetközi feladat. A magyar katolikus munkacsoport elsőnek dolgozta fel az 1997-es KAD-ot. Figyelemreméltó teljesítmény! Azonos a szántóföld - írják szol-