Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Figyelő - BÉRES TAMÁS: Loewenich Luther könyvéről

sedik ki, Isten dicsősége a megalázottságban látszik meg, Isten élete az ő Fiának halálában lesz hatalmassá" - foglalja össze az apostol gondolatait a szerző - vagyis nincs módunk Isten közvetlen megismerésére. Míg a korábbi Lutherkutatások saját jellegüknek és érdeküknek megfelelően mutatták ki Luther teológiai munkásságának súlypontjait és változásait, Loewenich ezzel a művével bizonyítani kívánja, hogy - a Pál apostoli keresztteológia örököseként - Luther teljes életműve a theologia crucis tanítása köré épül. Ez azt is jelenti, hogy a theologia crucis Luther korai és kései írásainak kulcsa is egyben. A műben az érvelés kiindulópontja a Heidelbergi Disputációban szereplő két pont, amelyekben Luther kijelenti, hogy „Nem az nevezhető méltán teológusnak, aki Isten láthatatlan dolgait az ő teremtett műveiben felfogva szemléli. Hanem az, (...) aki Istennek látható műveit, azaz a »hátát« a szenvedésekben és a keresztben szemlélve fogja fel." E két rövid, 1518-ban tett megállapításban a lutheri teológia teljes programja benne rejlik. Isten megismerése tekintetében itt válik hangsúlyossá egyrészt láthatatlan és látható műveinek megkülönböztetése. Az alkotója keze nyomát magán viselő látható teremtettség a Teremtő láthatatlan dolgainak nagyságáról beszél (Rm 1,20 értelmében; vagyis Isten látható és láthatatlan dolgai nem azonosak a világ látható és láthatatlan részével!). Az az általánosan feltételezett út, mely alkotásaiból vezetne az Alkotóhoz - ideértve az ember bármely, így pl. értelmi vagy erkölcsi képességeinek kiteljesedését is - Luther szerint csak elvileg járható. E törekvés gyakorlati megvalósíthatósága ellen maga a gyakorlat beszél, ezt igazolja Pál apostol bölcsekről alkotott véleménye is: „Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével" (Rm 1,22). Másrészt, nem véletlenül hangsúlyos Luther tételében az alanyi vonás. Amíg az igazi Isten műveiben felfogva nem szemlélhető, mert azokban rejtőzködő, addig a „szenvedésben és keresztben" szemlélve felfogható. Ezekben azonban már látható oldalát fedi fel, mégha ez csupán „hátát" jelenti is. Az „Isten háta" ezen a ponton (2Móz 33,17-23 húzódik meg a kép mögött) azt jelenti, hogy már megtörtént tetteiből lehet csupán gondolatait meglátni, és ehhez egyetlen eszköz állhat rendelkezésünkre: a szenvedés és a kereszt eszköze. A kereszt Luthernél egyszerre jelenti Krisztus és a keresztények keresztjét, és ez utóbbiak csak a kereszt és a szenvedés terhe alatt érthetik meg, hogy Istent csak Krisztus keresztjében szemlélve lehet felfogni. Ezzel, de csak ezzel valóságosan létrejön Isten megismerése, amely csak közvetett formában történhet, Isten látható dolgai felől („emberség, gyengeség, balgaság") a láthatatlanok felé (mindazon tulajdonságok, melyeket szívesen adunk neki: dicsőség, jóság, hatalom). Mivel kinyilatkoztatása is közvetett - hiszen éppen valódi tulajdonságainak ellentétes látszata leplében mutatkozik meg Isten Krisztus keresztjének szégyenében a keresztet szenvedőnek -, megismerése is csak az lehet. Egy központi jelentőségű szót nem használtunk eddig, amely tartalmi kifejtésének Loewenich a Rejtőzködő Istenről szóló gondolatmenete után egy újabb teljes fejezetet szentel: ez a hit. Luther számára a hit elsősorban a