Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Klasszikusokról - LAZAR VIKTORIA: „Ez a Jézus senkinek se jó... (William Blake Jézus-képe)

mindig szigorúan elválasztotta az emlékezettől, mert ez a természetre támaszkodik. A Laokoon-aforizmák között találjuk ezt is: „... a Természet, aki elrontja, majd elpusztítja a Képzelet művészetét". S hogy ez utóbbi mennyire elidegeníthetetlen az embertől, azt a Milton c. költeményében olvashatjuk: „A Képzelet nem Állapot, hanem az Emberlét maga. A Szeretetből Állapot lesz, ha a Képzeletről leválik. Az Emlékezés minden időn Állapot..."

19 A képzelet más romantikus költők számára is újra felfedezett kincs volt - John Keats így fogalmaz levelében: „Én nem hiszek másban, csak a Szív érzelmeinek szentségében és a Képzelet igazában. Mindennek, amit a Képzelet Szépségként megragad, igaznak kell lennie..."

20 Blake egyedülálló abból a szempontból, hogy számára a Képzelet összeforrt Jézussal, egy volt vele - ugyanaz a személy élteti a hívőt, mint a költőt, s ami a hívőnek a hit, az a költőnek a képzelet. Aki kételkedik Jézusban, kételkedik a Képzelet létjogosultságában is: „... ok Jézus gyilkosai, akik tagadják a Hitet s az Örök Eletet csúfolják, Kik állítják: a Költészetben a Képzeletet leronthatják Az Emlékezetből elővont Természet utánzása által."

21 Az elmúlt években tapasztalható ezoterikus divathullám miatt sokan megkedvelték Blake prófétai, misztikus írásait, melyekben saját maga teremtette istenek, mitologikus alakok küzdenek egymással. Ez valahol természetes is egy olyan korban, amikor az észérvek, a logika és a bizonyíthatóság, kézzelfoghatóság újra lételemünkké lett. S ugyan Blake-nek bevallottan voltak látomásai, nem szabad figyelmen kívül hagynunk a fentebb idézett kijelentéseit, melyekben nagyon határozott költői ars poeticája és hitbeli meggyőződése fejeződik ki. 1970-ben, Poigny-ban tartottak konferenciát a költői képzeletről. Itt hangzott el Pilinszky János előadása,

22 melyben sok közös gondolatot találunk Blake-kel: „A »teremto kepzelet«, ... amennyiben azt a végső, immár elemezhetetlen egyszerűséget törekszik elérni, ahová ... csak a föltétlen engedelmesség árán találhat haza. ... Az engedelmes képzelet érintkezésbe léphet azzal az abszolút szabadsággal, szeretettel, jelenléttel és otthonossággal, amivel Isten a világot teremtette." Ha felidézzük, amit Blake a kétségről mondott, ami ugyanúgy pusztító a hitben, mint a művészi alkotás folyamán (mert kézzelfogható, szemmel látható bizonyosságot akar), meglepődünk, hogy Pilinszky ugyanezt tartja problematikusnak: „Ha mármost korunkat nézzük: képzeletünk sorsa meglehetősen nyugtalanító és tragikus. ... Eredendő gyöngeségének engedett, amikor a tudományoktól alkalmasint elirigyelte a bizonyosságot. Azóta tükör-életet él, s a stílus bizonyosságában kívánja megélni azt, amit egyedül ... »szemlesütve« szabadna megvalósítania."

23