Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

Figyelő - Böröcz Enikő: Emlékkönyv Budaker Oszkár tiszteletére

kellett adniuk. Nem lehet más akaratuk, mint híven tolmácsolni az üzenetet." Tulajdonképpen mind a három munkakörben a fent említett egyetlen cél szolgálata történt. Ugyanezt tették és - szakszerű feldolgozásuk esetén tehetnék ma is! - a hagyatékában található közel 800 magyar és nemét nyelvű igehirdetése, előadásai, a Hittudományi Karon hét éven keresztül elmondott előadásainak szövegei, és a lelkészi szakfolyóiratokban, különböző egyházi újságokban megjelent tanulmányai, cikkei, konferencia előadásai. írásban ránk maradt munkái arról tanúskodnak, hogy minden megszólalására gondosan felkészült, minden feladatot egyformán fontosnak tartott, tudatosan alkalmazta a legújabb teológiai és egyéb tudományos eredményeket, egyszerre volt magas szinten elméleti és gyakorlati, de mindig, minden körülmények között tudatosan biblikus, reformátori és hitvallásos. A mai olvasónak sem sikerül kitérni a személyes megszólítottság kényszere alól. Megjegyzéseinek nagy része ma is helytálló, olykor mellbevágóan aktuális. Ilyen például az a kijelentése, hogy mivel sem Jézus Krisztus, sem a világ nem változott, ezért „aktuális mindig" az evangélium. Vagy, amikor azt mondja, hogy az Una Sancta Ecclesia „egyszerre valóság és remény"! A mindenkori médiát bíráló megjegyzései minden korban megfontolandók. Nyelvünk rongálása ellen is felemeli szavát, „halálos méregnek" nevezte a „szóban és beszédben feltáruló erkölcsi fertő háborítatlan terjesztését". Az „ellenmérget" a maga részéről nem csak az egyháznak ajánlja: „Beteg társadalmunk ebben a vonatkozásban is csak akkor gyógyulhat meg, ha Istenhez tér" - hangzik az akkori „keresztyén Magyarország", de felénk is hangzó parainézise. Az egyházat és a világot ugyanazzal a keresztyén mértékkel mérő gondolkodása mögött az a meglátása érhető tetten, hogy mind a „két birodalomban" fellelhetők az „Isten seregei és a gonosz hadai közötti harc" nyomai. így érthető elképzelése, hogy a Luther által „negyedik fő ünnepnek" nevezett, az erre a harcra emlékeztető Mihály arkangyal (mennyei seregek főparancsnoka) ünnepét (szeptember 29.) szerette volna visszahozni az egyházba. Az egykori katonatiszt sietett ezen a ponton a „hívogató" segítségére. A könyv harmadik része, amelyben volt tanítványok, gyülekezeti tagok, rokonok, ismerősök vallanak Budaker hatásáról, különös meglepetéssel szolgál. Ugyanis a megszólalásokból az derül ki, hogy adva volt egy „beskatulyázhatatlan" ember (aki sem pietista, sem ortodox, sem liberális nem volt a szó teológiai értelmében), és aki ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, a legkülönfélébb emberekre tudott maradandó hatást gyakorolni. Ez csak úgy történhetett meg, hogy világosan állást foglalt teológiai, egyházi és világi kérdésekben, és ezeket az állásfoglalásait egész egzisztenciájával aláhúzta. Ordass Lajos letartóztatásakor mondott szavai „Micsoda világ ez, ahol ilyen ember börtönbe kerül" is ezt tükrözik. Csak ezért történhetett meg, hogy a környezetében élő legkülönfélébb emberek személy és mű olyan egymásmellettiségét tapasztalhatták meg, amelyet a világ, de az egyháztörténelemben is csak nagyon ritkán megjelenő holisztikus személyiségek mutatnak fel. Ezeknek az embereknek jellemzője, hogy gondolkodásukban és életükben minden megkülönböztethetősége ellenére is egymás mellett marad az elméleti és a gyakorlati, az egyházi és a világi, a személyes és a kollektív. Budaker legújabb irodalmi lecsapódása is ezt hangsúlyozza: „Franciscus atya mindig mindent jóra magyarázott... kilépett, mint lelkipásztor a maga elbarikádozott, misztikus, szeretettel teli világából közénk, szívén viselte mindannyiunk botorkálását... nem volt olyan tévelygésünk, bűnünk, amit meg ne értett volna, amiben eggyé ne vált volna velünk." (in: Bérezi Margit: Angéla zsoltára) Törvényszerű az is, hogy világi és egyházi diktatúrák az ilyen embereket igyekeznek kikapcsolni. A Budaker név nem csak Sopronban és a Dunántúlon, de az általa megragadott embereken, és általuk továbbadva ma is fogalom. A Zoltán László hálás szeretetéből, áldozatkészségéből született kötet Budaker ürügyén a harcból és a kereszt különleges ragyogásából is ízelítőt ad minden olvasónak. Azért is, hogy ezt a két elfelejtett fogalmat, a harcot és a keresztet újra visszahozzuk a teológiába, az egyházba és a világba. Böröcz Enikő