Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.
Thesaurus ecclesiae - H.Kolba Judit: Evangélikus eredetű kegytárgyak
tenhez való hűségéért. Legalul újabb héber szöveg: „Cap. 19.V.24. Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él", majd a másik sarokban „C.42. V.12. Az Úr pedig jobban megáldá Jób életének végét, mint kezdetét". A korábbi évszázadok ruhátlan, vagy rongyos ruhás ábrázolása helyett Jób díszesen felöltöztetett figurája már a barokk kor szellemének tükröződése. A főjelenet alatt olvasható Pilarik István neve, aki véleményem szerint a kannán levő jelenetek megtervezője lehetett, de a kanna költségét adományokból, vagy mecénási megrendelésből rendezhette. Személyét nem akarta titkolni, ezért nevét is felvésette, s a Szent István-i jelenet minden bizonnyal saját keresztnevére utal. Az edény fedelének peremén a talpéval azonos levél és virágmotívum halad körbe négy angyalfejjel gazdagítva a díszítést. Legfelül egy vázaszerű tokban, karmos foglalatba kis darab ércet foglalt a mester. A fedél belsejében aranyozott Salvator érem, rajta Krisztus fej „Ich bin der Weg, der Wahrheit und das Leben" (En vagyok az út, az igazság és az élet) felirattal. A kupa billentője kétágú, maszkos. Kérdőjel alakú füle lemezből készült, kívül vésett virágdísz, oldalán vésve: „Johann Weidner" Selmecbányái ötvös neve. A kupa készítője tehát ő volt, s érdekes, hogy nem ütötte a kupába mesterjegyét, hanem teljes alakban bevéste a nevét, holott Magyarországon már az 1570-es évek óta kötelező volt a céhek tagjainak a mesterjegy beütése. Ugyanígy hiányzik a város próbabélyege is. Weidner a Selmecbányái céh mestere lehetett, ahol már a 14. században hat ötvös neve ismeretes. 16 A 17. század óta a keresztbetett bányászkalapács és ék felett álló „S" betű volt a város próbabélyege, ez hiányzik a kupáról. Weidnerről annyi feljegyzés maradt, hogy 1645 és 50 között Besztercebányán tanulta a mesterséget, és 1655 körül kapta meg a mesteri címet. Bár ez a fedeles kupa a legpompásabb 17. századi magyar ötvösmunkák egyike, ezideig nem ismerünk más darabot az ötvöstől. Talán céhen kívül dolgozott, ahol nem volt kötelező a mesterjegy használata. 5.-6.) Sírtáblák. Végezetül két nagyon érdekes sírtábla kívánkozik a Nemzeti Múzeum evangélikus vonatkozású tárgyai közé. Rátóti Gyulaffy Máriának, Thököli István 1659-ben fiatalon meghalt feleségének két egyforma kerek, és egy téglalapalakú halotti címeres táblája is megmaradt. Magyarországon a 14. századból ismerjük a legkorábbi sírtáblát. A 16-17. században egyre gyakrabban készítettek ilyen táblákat, de kisebbek lettek, a korábbi fa anyag helyett általában fémből: bronzból, vasból öntötték. Gyakoribb volt a kerek forma, melyre a halott címere köré nevét, címeit, érdemeit domborították. A templomokban, a halott koporsója fölé, vagy kriptában akasztották fel e táblákat, néha így emlékeztek a máshol eltemetett családtagra. a. / Gyulaffy Mária halála után két szinte teljesen azonos kerek bronz lapot csináltatott férje. 17 A táblákat babérkoszorú kereteli, belsejében a Gyulaffy család címere: aranyos koronából kinövő, második koronán is átbújó, zöldre festett leveles ág, kopott vöröses háttérrel, felette aranyozott sisak, indák. Aranyozva van a felirat is, mely körben halad, 2 sorban: „I(nclita) C(omitissa) D(omina) Maria Gyulafy de Ratoth I(ncliti) C(omitis) D(omini) S(tephani) Th(ököli) p(rae)p(ositi) de K(aseo) F(orensi) A(rce) ac C(omitatuum) A(rvae) S(cepusii) C(omitis) dil(ecta) C(onsors) OBIIT DIE 19. NOV(embris) 1659 AETAT (is) SUAE DEMP(tis) 5 DIEB(us) 22 an(nis)." Tartalma magyarul: „A nevezetes grófnő, Rátóti Gyulaffy Mária úrnő, a híres Thököli István gróf úrnak, Kézsmárk ura és Árva vármegye főispánjának szeretett felesége meghalt 1659. november 19.-én, 5 nap hiján 22 éves korában." b. / A másik sírlap, amely feltehetően közvetlenül a koporsó felett függhetett, álló téglalapalakú lemez 18 . Felül és alul babérággal kereteit, domborított palmettasor díszíti. A lapon vízszintesen halad a sírfelirat:
