Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

A belső szobában - Fanny de Sivers: Az anyagba szőtt imádság

Az ima életet ad, aktivizál. Az imádság megnyugtat. Az ima lélekvidító, lelkesítő is lehet, mikor az imádságon keresztül feltárulnak számunkra a túlvilág meglepetésszerű rejtelmei. Az imádság védőharangként borulhat ránk, midőn rejtekhelyet, lelki menedéket ad. *** Az ima az egyetlen fegyver a bennünk élő, körülöttünk lévő rossz és Gonosz ellen. A legjobb fegyver a gyűlölet, félelem, reménytelenség és életuntság ellen. Nem szabad legyinteni, félretolni és lenézni a megtanult, kívülről tudott imákat, melyeknek szövegén már nem kell gondolkodnunk, mivel ezek bennünk élnek, tökéletesen belénk gyökereztek. Bonyolult izgalomgócokban ezek segíthetnek rajtunk. Ismételgetnünk kell ezeket az imákat, ringatnunk kell őket a szívünkben, leheletfinoman mondogatni magunkban, mikor már nincs erő gondolkodni, mikor az ember már úgy érzi, hogy a szakadék szélére sodródott, mikor az összeomlás könnyei között már kész elviselni az elviselhetetlent is. Meg kell állni egy pillanatra, mielőtt az ember engedi, hogy elárassza az elkeseredés és a düh, mielőtt az ember beleveti magát a semmibe. Keresztet kell vetni, és egy futó gondolatot a Krisztus adta megváltásra irányítani, a másodperc egy tört részére legalább. Ez a pillanat, a láthatatlan világból jött pillanat és a lélekbe fogadott fény meg tudja fordítani, megfordíthatja az egész helyzetet, az egész szituációt, mindent a világon. Nem érdemes birka türelemmel kitartani egy kötelező összejövetelen, mely a tetejében még haszontalan és értelmetlen is. Nem érdemes ilyen helyzetben a falakat, a fém- és műanyag bútorcsúfságokat bámulni, és hallgatni a szónokot, aki csak azért beszél, hogy mondjon valamit. Jobban teszed, ha betöltöd ezt a teret csendes imádattal. Borítsd be a mit sem sejtő résztvevőket az észrevehetetlenül erőt adó, frissítő fénnyel. Nem szabad hagyni, hogy az ember felizgassa magát. Nem érdemes egérfogóba kerülni, olyan idő csapdájába esni, melyet az óramutató mér ki. Imádkozni kell mindenütt. A buszmegállóban, a postán, sorban állás közben, el kell távolodnunk a látható világtól minden adandó alkalommal, amikor a világ elviselhetetlennek, nehéz tehernek tűnik. *** Az ima meg tudja nyitni számunkra a menekülés ajtaját, a menedék, fedezék, rejtekhely páncélozott ajtaját, mely megvéd saját emberi létünk fizikai támadásai ellen. Az imádság nyújtotta békesség nem rendkívüli, egészen mindennapos, elérhető tapasztalat. Például meggyújtok egy gyertyát, elhelyezkedem megszokott székemen (lehet térdelni is a szőnyegen), elmondok pár régi imát, melyek illenek, mintegy hozzásimulnak az egész naphoz. Áhítatos, megmagyarázhatatlan csendesség árad abból a szentképből, melyet aznap a figyelem középpontjába helyeztem. Ez a finom csend hamarosan beborítja a szobában lévő összes tárgyat. Ráborul a falakra és a mennyezetre. Repülőgép zúg el a ház fölött, járművek dübörögnek az ablak alatt. Hallom ugyan őket, de az én szobám távolabb, máshol, valahol nem itt van. És én erősebben, élettelibb szívvel lépek ki innen.