Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.
Fabiny Tibor, ifj.: Beoltás (Áhítat)
E levél 11. fejezete arról szól, hogy a zsidóság és a pogányság hogyan viszonyul egymáshoz Isten tervében. Mindezt Pál, a Benjámin törzséből lett zsidó keresztény a pogányokból lett római keresztény gyülekezetnek írja. Saját népének tragikus, de nem végzetes sorsáról beszél itt Pál apostol. Izrael, a választott nép megbotlott és tragikusan elesett, amikor nem ismerte fel az Úr meglátogatásának idejét, a Názáreti Krisztusban eljött Messiást, a Krisztust. Ugyanakkor Izrael elesése lett a pogányok üdvössége. Isten üdvtervében azért nyílt lehetőség a pogányok megtérésére, mert Izrael elutasította a Messiást. Ugyanezt a váratlan fordulatot villantotta fel Jézus is a királyi menyegzőről szóló példázatában. A meghívottak visszautasították a menyegzőre szóló meghívást. A király ekkor megparancsolta, hogy a keresztutakról bárkit, az utca népét hívják be az ünnepélyre. így a lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Pál apostol most ezekhez a keresztutakról behívott pogány keresztényekhez szól, akik mindazokat a javakat, ajándékokat élvezhetik, amelyek eredetileg a kiválasztott népnek jártak volna. Izrael népét „szelíd olajfának" nevezi, hiszen az ékes olajfát (Hóseás 14,7) maga az Úr ültette és gondozta. E fának egyes ágai - mivel elszáradtak és gyümölcsöt nem hoztak - kitörettek. Isten azonban - a természet rendje és a kertészek gyakorlatával szemben - nem a szelíd olajfát oltotta be a vadba, hanem a vadolajfát a szelídbe. A vadolajfa így a szelíd olajfa zsíros gyökeréből részesült. Az apostol figyelmezteti a megtért, kereszténnyé lett pogányokat, nehogy visszaéljenek e kiváltságos helyzetükkel, ne dicsekedjenek: „nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér hordoz téged". Annyiban igazat ad nekik, hogy a zsidóság ága azért töretett ki, hogy ők beoltassanak. Ám rögtön hozzáteszi: „azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj!" Egyedül a hit tartja meg ezt az egykoron vad népet: az Isten félelme és az evangélium szeretete. Istenismeretet is tanít itt Pál apostol: azt, hogy Isten egyszerre kemény és jóságos. Igazságos és kegyelmes. Azok iránt, akik megtagadták őt és elestek, kemény az ítélet, de azok iránt, akik befogadták őt, nagy az irgalma. Dicsekvésre tehát semmi okuk. E pogány keresztények is a hit egyszerre félelmetes és csodálatos kötéltáncát járják: ha Istenben bíznak, akkor megmaradnak, ha azonban leveszik Istenről tekintetüket, akkor menthetetlenül leesnek és elvesznek. Pál apostol azonban nem mondott le saját népének üdvösségéről. Ugyanebben a fejezetben azt írja, hogy Isten a pogányság befogadásával mintegy féltékennyé akarta tenni Izraelt. És Pál abban reménykedik, hogy népe nem marad meg a Krisztushit nélküli állapotban, és akkor Istennek ismét hatalma lesz beoltani őket. 2.) Mi a mai üzenet? Ma reggel mégsem lehet csak az a feladatunk, hogy Pál apostol üdvtörténeti víziójáról elmélkedjünk. Azt sem hiszem, hogy a zsidóság sorsáról és küldetéséről vallott hitünket kellene most végiggondolnunk. Meggyőződésem, hogy e szakasz a korabeli mondanivalóján túl ma is mindnyájunkat megszólít és zsigereinkben érint. Miért? 2.1. Önismeretre és Istenismeretre nevel Mert egykor mindnyájan vad olajfák voltunk. A mi történetünk pehelykönnyű az Isten történetéhez képest. A történelem mozgása, játéka folytán mi is váratlanul kiválasztódunk és érdemtelenül beoltattunk egy olyan fába, amelynek életkora sokkal több, történet pedig sokkal régebbi, mint a miénk.