Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.
A gondolat vándorútján - Hafenscher Károly: Nietzsche - száz éve halt meg...
Már középiskolás korában megszereti a zenét, Händelt, Bachot és más egyházi zenészek műveit hallgatja, majd megismeri Wagner muzsikáját. Naplójában ez áll: „A zene Isten legistenibb ajándéka, legyen kísérőm egész életemen át". Költői, irodalmi hajlama is van, elég jól versel és egyre többet gondolkodik. Nem tudja, mi lesz belőle; mindenféle foglalkozást el tud képzelni, csak bürokrata nem akar lenni. „Attól óvjanak meg Zeusz és a többi istenek - írja -, hogy hivatalnok legyek." Egyetemi éveit Berlinben, Bonnban, Lipcsében tölti. Kitűnően tanul. Itt kerül kezébe Schopenauer írása: „Die Welt als Wille und Vorstellung". Ez a pesszimista gondolkodó mély hatással van rá, bár filozófiája pontosan ellentétes lesz az évek során. Nem tudja elfogadni Schopenhauer élettagadását, mert ő igenli a napsugaras életet. Wagnerrel személyesen is megismerkedik. Még mielőtt megszerezné doktorátusát, meghívják Bázelba tanárnak, a híres Ritschl profeszszor ajánlásával: „Nietzsche mindent fog tudni, amit csak akar". Vállalja a 3000 frank fizetésű állást, egy kikötése van csupán: „hogy filiszter legyek, csordaember", „ettől óvjanak meg Zeusz és az összes múzsák". Görögöt és latint tanít; mindjobban és jobban rajong Wagnerért, akinek muzsikája szerinte a „jövő zenéje", aki végre meg tudott szabadulni az évszázados keresztény ballaszttól és visszatért az ősi Európához, ezért alakjait a Biblia világa helyett az ősi germán mitológia köréből hívja elő. A német-francia háború kitörésekor, noha ekkor már svájci állampolgár, önként jelentkezik a német hadseregbe. Rövidlátása miatt csak szanitécnak alkalmazzák, de nem bírja a vért, a szenvedést: „szűnni nem akaró jajt hallok még álmomban is" - írja és belebetegszik a sebesült katonák ápolásába. Csalódik saját keménységében és a háborús, férfias életben. Ismét visszatér a szellem harcmezejére. Csalódik Wagnerben, s zenéjét ettől kezdve ócsárolja, bírálja; szakítani azonban mégsem tud vele. A teremtés alkotó évei következnek ezután. Mind kevesebbet foglalkozik saját szaktudományával, a filológiával és mind többet sajátos gondolataival. A filológia munkásait gyári munkásoknak tartja, s így tudománya kereteit szűknek érzi. Gyönyörű stílusban megírt munkái egymás után látnak napvilágot. Tíz év múlva bekövetkező torinói agyvérzéséig mintegy tucat jelentősebb munkát ír. Egyre kevesebb elismerésben van része, de olyan nagyok, mint Brandes, Strindberg, igen nagyra becsülik és írásait az utódok újra meg újra felfedezik. 1900. augusztus 25-én halt meg. Nietzsche gondolatait kortársai körében kell értékelnünk. Will Durant filozófiatörténetében azt írja: „Nietzsche Darwin fia és Bismarck szellemi testvére volt". Feuerbachot és Marxot, Schopenhauert már említettük. De figyelnünk kell arra is, hogy Baurt, Straussot, Renant, mint teológusokat jól ismeri, terminológiájukat használja. Igazából a görög kultúra érdekli. Látomásként mutatja be azt a világot, amit ő akar megteremteni. Tulajdonképpen szereptévesztő volt. Azt hitte, Teremtő, pedig csak kereső volt. Azt hitte, átléphet minden korlátot, hiszen független ember, az erkölcs terén is, és kiderült, hogy embertelenné lett. Azt gondolta, elég erős, hogy felülmúlja önmagát, Übermensch-sé váljon, de élete az „Untermensch" létévé vált. Anélkül, hogy Nietzsche maga rendszerezte volna gondolatait, teológusként mégis legalább négy csoportba lehet tanítását összefoglalni. így vegyük szemügyre teológiáját, antropológiáját, etikáját, eszchatológiáját. Teológiája Tudatosan Isten-tagadó. Zarathusztrájával mondatja el, hogy meghalt az Isten, a keresztények Istene. Nem az antik istenségek haláláról van itt szó, hanem Krisztus Atyjának haláláról 1 . Nem tudja elfogadni azokat a képeket és neveket, amiket a Biblia és vele a kereszténység Istenről közöl. Nem tudja elvállalni, hogy egyáltalán van Isten vagy vannak istenek, hiszen „hogyan bírná ki, hogy ő ne legyen akkor isten". Nietzschénél nemcsak a kereszténység Istenének kritikája folyik, hanem több: egyedül az embert tartja istennek. Juhász Gyulával szólva „ember, hittel hiszek tebenned. Ember, forrón szeretlek én, Utód az Isten örökén". Tóth Árpád Tetemre hívás című költeményében szintén költői kifejezése található Nietzsche Isten-gyilkos gondolatának. 2 A költő bíboralkonyatban mereng, meghalt az Isten és ravatalra tétetett, „valaki megölte az Istent és úgy érzem, a fájó arcnak nem lehet többé mosolya, mert ember vagyok én is, én is az Isten véres gyilkosa". - Nietzsche tudja, amit
