Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.
A gondolat vándorútján - Hafenscher Károly: Nietzsche - száz éve halt meg...
Az ötvenes évek elején Erfurtban egy jól képzett, nagyműveltségű evangélikus lelkésztársam beszélgetéseink során ezt mondta: „A német protestáns értelmiség még ma is csak egyvalakinek hisz, és ez Friedrich Nietzsche." - „A II. világháború nyomorúságai után is?" - kérdeztem, hiszen a német nácizmusban Nietzsche gondolatainak valóra válását kellett megélnünk. - „Bevallottan vagy be nem vallottan Nietzsche a végső tekintély, a germán gondolkodó, a merész, bátor ember, a veszély és hősiesség megszállottja, az ideál, ő, aki a 'Herrenvolkhoz' méltó új erkölcsöt hirdetett..." - Akkor nem hittem kollégámnak, ma, 50 év után több olyan jelenségről tudok, ami nem engem igazol. 1968-ig tabu volt a Nietzsche-téma Németország mindkét részében. Ma azonban sajnos sokan figyelnek rá - újra. Nietzschével én itthoni gyér filozófiatörténeti képzettségem és apologetikai ismereteim után Gettysburgban (USA) találkoztam először 1949 tavaszán, egy fantasztikus előadás-sorozat kapcsán. Jaroslav Pelikan evangélikus professzor tartotta a sorozatot „Krisztus bolondjai" címen. Kierkegaard és Pál apostol, Dosztojevszkij és Luther, Nietzsche és Bach szerepelt a később könyvben is megjelent előadássorozaton. Pelikan szerint Nietzsche az esztétikumban találta meg a szentet, s szinte a bálványozásig imádta, Bach viszont a szent és szentség szolgálatába állította az esztétikumot. Pelikan azt fejtette ki részletesen, hogy a szépség bálványozása, a „hamis isten" tisztelete, mint mindig, nagyon sokba kerül. Nietzschénél az őrülethez vezetett ez a fajta Isten-keresés, szükségszerűen tragédiába torkolt az ateista, sőt antiteista, antikrisztusi kísérlet, és a magát Übermensch-nek tartó „emberhatvány" ember alatti állapotban végezte. A szellemi egyensúlyát vesztett gondolkodó, az új pogány ideológia filozófusa elborult elmével halt meg. Később a krizeológia előfutáraként fedeztem fel Nietzschét, aki nem egyszerűen a pesszimista Schopenhauer gondolatainak továbbvivője, hanem olyan kultúrfilozófus, aki a legmélyebben mutatja meg korunk válságának igaz okát: „meghalt az Isten", - vagyis a krízisnek igazi oka nem gazdasági, társadalmi vagy politikai, hanem vallási. Ebben a tekintetben gondolatai mélyebbek akár Spenglerénél, akár Marxénál vagy Feuberbachénál. A felvilágosodás a kereszténység kijelentés-hitét támadta meg, Feuerbach és Marx ateizmusa az Isten-hitet - még a keresztény etika maradványát valamennyire megbecsülték, - Nietzsche, a harmadik lépcsőben elsősorban a keresztény morált és etikát tagadta meg, ezzel egy csaknem 2000 éves európai tradícióval szemben lépett fel, még a demokratikus és szociális berendezkedés ellen is támadott, hiszen szerinte ez szintén a kereszténység öröksége volt a kontinensen. A keresztény erkölcsöt, felebaráti szeretetet, irgalmasságot, megbocsátást mind-mind elvetette és azt csak a gyengék, gyávák, szenvedők moráljának tartotta. (Nietzsche gondolatainak rendszerezésében erre még visszatérünk.) Tanítását nem lehet függetleníteni életétől, sorsától. Röckenben született, Szászországban, Lützen közelében, 1844. október 15-én. Evangélikus papi család sarja, édesapja Karl Ludwig Nietzsche, édesanyja Oehler Franciska, szintén papleány. P7. Frigyes Vilmos születésnapján látta meg a napvilágot, ezért kapta a Friedrich nevet. Ő maga úgy tudta, hogy ereiben nemcsak német, de szláv vér is folyik, büszkén emlegette, hogy ősei Kopernikusz és Chopin népéhez tartoztak. Később Sorrentoban élete delén „II Polacconak" nevezték, lengyel származását azonban bizonyítani nem lehet. Apja 36 évesen halt meg, szerencsétlen baleset éri, édesanyja fiatalon marad özvegy, két árvával. Naumburgba költöznek apai nagynénijéhez, ahol szinte kényeztetve nevelik a két kis árvát, Friedrichet és Elisabethet. Itt cseperedik fel a kis Nietzsche, érzékeny, csaknem kényes, szentimentális fiatallá. 1858-ban Pfortaba kerül gimnáziumba, középiskolai tanulmányait ingyenes ösztöndíjasként végzi el. „Kis lelkipásztornak" nevezik társai a komoly, fegyelmezett fiút, aki szívesen és rendszeresen olvas fel társainak a Bibliából részleteket. Edzett, sportos fiatallá válik. Német diákoknál akkor előforduló túlzásokba is esik: Mucius Scaevolát utánozva inkább égési sebeket szenved, de szavát megtartva két gyertyát egészen eléget a tenyerén. Megalakítja a Germania nevű baráti irodalmi kört, egyetlen célja, hogy igazságot szerető, becsületes, büszke fiatalokat neveljen.
