Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.
Corpus evangelicorum - Csepregi András: Száz éves A keresztyénség lényege
te a személyes részvételt. Hetvenkilencedik születésnapján Ézsaiás 40,27-29 alapján családi áhítatot tartott; a próféta szavai, „erőt ad a megfáradtnak", családtagjainak nagy vigasztalást jelentettek. Halála után viszont felfedezték Bibliájában az ige mellé, valószínűleg aznap beírt szavakat: „annyira szomorú vagyok, hogy nem is tudom, hová forduljak". Rövid betegség után, 1930. június 10-én halt meg. A berlini temetőben felállított sírkövén a családi címerben választott jelmondata olvasható: Veni Creator Spiritus. A keresztyénség lényege Miről szól hát A keresztyénség lényege? A most következő rövid ismertetés révén azt szeretném megmutatni, hogy mit értett Harnack a lényegen, azaz az evangéliumon, mit értett azalatt, hogy teológiája kritikai módszert követelő történeti teológia és liberális teológia, végül pedig hogyan alkalmazta az evangélium kritikáját a saját korára. Ez utóbbi pontot azért is lényegesnek tartom, mert az evangélium kritikus természetének a felmutatásával oszlathatjuk el azt a széles körben élő félreértést, hogy a Harnack nevével is fémjelezhető liberális teológia egyszerűen kultúrprotestantizmus volt. Ez a kifejezés a korabeli egyházban megfogalmazott pejoratív jelző, amely azt volt hivatott kifejezni, hogy az ilyen teológia nem az egyház teológiája, hanem az adott kultúrához kritikátlanul kötődő teológia. Ezt a megítélést fejezik ki Zahrnt már idézett szavai is: Harnack előadásait áthatotta „a szellemben való optimista hit, és az a meggyőződés, hogy a történelem haladása megállíthatatlan, hogy Isten és a világ, vallás és kultúra, hit és gondolkodás, isteni igazság és földi rend, trón és oltár egy természetes, majdhogynem zavartalan harmóniában egyesülhet"; ezt a sommás megítélést is meg szeretném kérdőjelezni. Vizsgáljuk meg először Harnack módszerét. Első előadásában leszögezi, hogy a kérdésre, mi a keresztyénség, „tisztán történeti értelemben" igyekszik feleletet adni, azaz „a történeti tudomány s azon élettapasztalat eszközeivel, amelyet az átélt történelemből szereztünk" 14 . Ezzel a választással két további lehetőséget zár ki, az apologetikai és a vallásbölcsészeti megközelítést. Az apologetikának, Harnack szerint, bizonytalanok az eszközei, nem pusztán a vallással, hanem annak feltételezett hasznával foglalkozik, s gyakran valamilyen partikuláris egyházi program mellett agitál. A vallásbölcsészet pedig valamilyen általános vallásfogalomból indul ki, amit, Harnack szerint, a történeti kutatás túlhaladott. Ezen elhatárolások után ragaszkodik Harnack a „tisztán történelmi" kérdésfeltevéshez. A vizsgálat tárgya pedig Jézus Krisztus és az ő evangéliuma, ami magában foglalja a jelenig tartó egyháztörténetet is, hiszen az evangélium hatása ugyanúgy Jézusról beszél, mint az első feljegyzések. Ha a feladat az adatok tömege miatt nehéznek látszik is, elkerülhetetlen, mert csak ezáltal lehetünk képesek a lényeget a jelenségek között megragadni, azaz, ahogy Harnack gyakran kifejezi, a „magot és a héjat" egymástól megkülönböztetni 15 . A következő hosszú idézet, véleményem szerint, maradéktalanul megvilágítja Harnack módszerének lényegét: „A történetíróra nézve, akinek meg kell az értékest és maradandót állapítania - ez az ő legfőbb feladata - ezekből a viszonyokból az a szükségszerű követelmény származik, hogy ne ragaszkodjék a szavakhoz, hanem a lényeget igyekezzék kipuhatolni. Az 'egész' Krisztus, az 'egész' evangélium, ha e jelszó alatt a külső képet értjük összes vonásaival együtt s állítjuk fel tisztelet tárgyául, éppoly ártalmas és csalóka jelszó, mint az 'egész' Luther és mások. Artalmasak, mivel leigáznak és csalókák, mivel még azok is, akik azokat hangoztatják, nem gondolnak arra, hogy őket komolyan vegyék s ha ezt megpróbálnák, nem volnának képesek rá. Nem képesek rá, mivel nem bírnak letenni arról, hogy koruk gyermekeként ne érezzenek, ismerjenek és ítéljenek. Itt csak két lehetőség képzelhető: az evangélium vagy minden részletében azonos az ő első alakjával - s akkor az az idővel jött és azzal ment el; vagy pedig mindig érvényest foglal magában történetileg
