Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.
Corpus evangelicorum - Csepregi András: Száz éves A keresztyénség lényege
CSEPREGI ANDRÁS Száz éves A keresztyénség lényege Gondolatok Adolf von Harnack berlini előadássorozatáról Harnack neve a huszadik századi teológia általános felfogása szerint nevelt-nevelődött keresztyén számára idegenül, szinte ellenségesen cseng. Harnack a tizenkilencedik században uralkodó liberális teológia kimagasló képviselője, azé a teológiáé, amely az első világháború kitörésekor a későbbi generáció mértékadó teológusai szerint megbukott. Heinz Zahrnt, a huszadik századi protestáns teológia népszerűsítő-krónikása szerint Harnacknak a keresztyénség lényegéről szóló előadása „a polgári-idealista korszak legmagasabb rendű kifejezése volt, amelyet áthatott a szellemben való optimista hit, és az a meggyőződés, hogy a történelem haladása megállíthatatlan, hogy Isten és a világ, vallás és kultúra, hit és gondolkodás, isteni igazság és földi rend, trón és oltár egy természetes, majdhogynem zavartalan harmóniában egyesülhet. Ezért bizakodással tekintett a jövőbe." 1 Ugyanez a Harnack, folytatja Zahrnt, 1914. augusztus 4-ének előestéjén megfogalmazta a német császár népéhez szóló háborús felhívását, majd kilencvenkét ismert tudóssal és művésszel együtt aláírta az Értelmiségi Kiáltványt, ami által „a tizenkilencedik század polgári-idealista gondolkodásának összeomlását juttatta kifejezésre" 2 . Ehhez az eseményhez kapcsolta később Karl Barth első nagy megdöbbenése emlékét, ahogyan negyven év múltán megfogalmazta: „Mivel [az aláírók ethoszát] tévelygésnek tartottam, úgy ítélem meg, hogy sem etikájukat, sem dogmatikájukat, sem biblia- és történelemértelmezésüket nem követhetem többé, s hogy legalábbis számomra a tizenkilencedik század teológiájának immár nincs jövője" 3 . A sors (a történelem? vagy az Úristen?) iróniája, hogy a Barth utáni nemzedék teológusa ugyanezt az ítéletet elmondhatná Barth teológiájáról is, ha gondolkodásmódját egy hasonló erejű 'megdöbbenésre' szeretné visszavezetni. Felemlegethetné Barthnak az 1948-as magyarországi látogatásáról írt cikkeiben az általa tapasztalt változások felett kifejezett örömét, és a református egyház vezetőinek adott tanácsait 4 , a Sztálinnal szemben megmutatkozó kritikátlan tiszteletét 5 vagy később, a hatvanas években azt a megnyilvánulását, mely szerint egy nyugat-németországi keresztyén csoportnak azzal kell megmutatnia hitelességét, hogy elfogadja az 1945 után kialakult, így a Németországot is kettészelő határokat 6 . Az efféle indulat viszont rossz tanácsadó, s mindezt csak azért mondtam el, hogy relativizáljam a Harnackot elutasító indulat érvényességét. További relativizálásként azt is elmondhatjuk, hogy bár Wilhelm Röntgen is aláírta az inkriminált kiáltványt, komoly természettudós nem vonta kétségbe a röntgensugarak használhatóságára vonatkozó általános meggyőződést. De bármily gyenge lábakon is áll Barthnak a tizenkilencedik századi teológiától való száznyolcvanfokos elfordulásának általa adott indoka, hatásos indoknak bizonyult, amivel nemcsak Zahrnt, hanem számtalan kortársa is egyetértett, s Harnack öröksége, egy szűk szaktudósi kört leszámítva, széles körben feledésbe merült. Sajátosan mutatkozik ez meg a magyar teológiai közéletben, ahol a nemzetközi teológiának általában csak a legjellemzőbb áramlatai jelennek meg. Harnacknak máig három műve jelent meg magyarul: A keresztyénség lényege 1906-ban 7 , A szer-
