Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.
Corpus evangelicorum - Fabiny Tibor: Két nemzet tudósa - Duka Tivadar
ID. FABINY TIBOR Két nemzet tudósa - Duka Tivadar Százhetvenöt évvel ezelőtt a Sáros megyei Dukafalván 1 született 1825-ben 2 és a délangliai Bournemouth-ban hunyt el 1908-ban. 3 Életpályájának minden szakasza különös érdeklődésre tarthat számot. Ifjúságát hazája szabadságának, élete delét előbb a nemzetközi, majd a hazai tudományok művelésének szentelte. Hivatástudatát az eperjesi evangélikus Kollégium, majd a sárospataki református főiskola magas szintű oktató-nevelő tevékenységének, az egész pályáját meghatározó életcél ottani megalapozásának köszönhette. 4 Jogásznak készült. 1847-ben az eperjesi Kerületi Táblán lett joggyakornok, majd Pesten kitűnő eredménnyel ügyvédi vizsgát tett. Alkalma nyílt látókörének tágítására, amikor szülei jó barátja, egy Trangous nevű gazdag kapitány, a napóleoni harcok rokkantja, magántitkárként maga mellé vette utazásain. Útja során a sziléziai Gräfenbergbe vitte, ahol Trangous gyógyíttatta magát. Ezalatt a fiatal Duka Németország és Ausztria egyéb helyeit is felkereste. Bécsben kapcsolatba került Reguly Antallal, akihez 1847-ben írt levelében amelyet a MTA kézirattára őriz - mintegy vezérelve olvasható: „Csak tűrés és cselekvés által lehet egy szebb célt elérnünk". - További pályafutására Trangous kapitánnyal való barátsága hamar éreztette hatását. Amikor Kossuth Lajos 1848-ban pénzügyminisztériuma bányászati osztálya élére Trangoust állította, ő fiatal barátját ott írnokként alkalmazta. 5 Görgey szárnysegédje Duka Tivadar a tollat csakhamar fegyverrel cserélte fel: jelentkezett a várbeli 2. számú Nemzetőr zászlóaljba. Részt vett a schwechati csatában. 1848 novemberében hadnaggyá léptették elő és Görgey Artúr mellé, a feldunai hadtest pozsonyi főhadiszállására rendelték. Attól kezdve Görgey adjutánsaként, olykor futár-szolgálatot is ellátva, küzdötte végig a szabadságharcot. Ott volt a téli hadjáratban, kitüntette magát a budai Vár ostrománál és az első komáromi csatában. Ekkor III. osztályú érdemrendet kapott és honvéd századossá léptették elő. 6 A világosi fegyverletétel után Nagyváradon Görgey azzal a tanáccsal búcsúzott el tőle, hogy lépjen orvosi pályára. Duka Tivadar testvéröccse, Ferenc mint honvédtiszt szintén kitüntette magát a szabadságharc során. Mindketten halálukig lelkes hívei maradtak az árulás vádjával illetett hadvezérnek. Tivadar utóbb szép emléket állított egykori feljebbvalójának. Görgey szerepének tárgyilagos nemzetközi megítélése végett Angliában mintegy 100 oldalas történelmi esszét adott ki Kossuth és Görgey címen. 7 Görgey 1902-ben visszaemlékezései során maga is elismeréssel adózott Duka bátor helytállásának. Az első komáromi ütközetről (1848. április 26) emlékét felelevenítve ezt írta: „A válságos pillanatban kíséretemből egyedül Duka Tivadar hadsegédem volt mellettem. O azonnal megértette, mit kell tennie. Rendeletet nem várva, pillanatnyi elhatározással keresztültörte magát a hátráló csapatokon, és felvágtatott a magaslatra, amelyről a zászlóaljak éppen visszavonultak. Ott állott fenn, ahol